Politikai párbeszéd

2024.03.20. 14:00

Fontos találkozón fogadja Európa vezetőit a miniszterelnök

Megvan az Európai Politikai Közösség magyarországi találkozójának időpontja.

MW

Charles Michel és Orbán Viktor az Európai Parlamentben

Forrás: AFP

Fotó: Ludovic Marin

Várakozással tekint az Európai Politikai Közösség közelgő, július 18-án Nagy-Britanniában és november 7–8-án Magyarországon tartandó találkozóira az Európai Tanács elnöke. A közösség ülésének keretében látogat Magyarországra Charles Michel is, hogy Orbán Viktor kormányfővel tárgyaljon.

Charles Michel bejegyzésében azt írja, hogy a találkozó jelentős lehetőség az érdemi megbeszélésekre, mivel a stabilitás, a biztonság, az energia és a migráció terén ugyanazokkal a kihívásokkal nézünk szembe.

A magyarországi ülésre november 7–8-án kerül sor. Az Európai Politikai Közösség az Európa jövőjéről szóló politikai és stratégiai megbeszélések kormányközi fóruma. Mint az Európai Tanács honlapján olvasható, az Európai Politikai Közösség céljai a következők: a politikai párbeszéd és az együttműködés előmozdítása a közös érdekeket érintő kérdések kezeléséért, és az európai kontinens biztonságának, stabilitásának és jólétének megerősítése.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában