Értékelés

2023.12.09. 18:05

Menczer Tamás: Ukrajnában nyolc évvel ezelőtt kezdték el elvenni a magyar közösség jogait

Ukrajnában nyolc évvel ezelőtt kezdték el elvenni a magyar közösség jogait, azóta folyamatos a jogfosztás – jelentette ki a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára szombaton a közösségi oldalán.

MW

Menczer Tamás kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkár

Forrás: MTI

Fotó: Balogh Zoltán

Menczer Tamás közölte, hogy az ukrán parlament pénteki döntését alaposan értékelni fogják.

Az azonban már most látszik, hogy az messze van a 2015-ös jogok visszaadásától

– fogalmazott.

A külgazdasági és külügyminisztérium államtitkára a Verhovna Rada által elfogadott nemzeti kisebbségekről szóló új jogszabályra reagált, emlékeztetve, hogy Ukrajnában nyolc évvel ezelőtt kezdték elvenni a magyar közösség jogait, azóta pedig folyamatos a jogfosztás. 
A törvényről részleteket itt olvashat:

 Ezzel együtt folyamatosan figyelemmel követjük a végrehajtást

– írta.

A törvény kimondja, hogy a magántulajdonban lévő felsőoktatási intézmények szabadon választhatják az oktatás nyelvéül bármely uniós nyelvet. Ugyanakkor az ukrán nyelv tanulása kötelező. A politikai reklámokban, az állami iskolákban és egyetemeken, a nemzeti kisebbségek osztályaiban, a médiában a nemzeti kisebbségek nyelvét használhatják, ami uniós nyelv, kivéve az agresszor ország, azaz Oroszország nyelvét. Ugyanakkor az őshonos népek, nemzeti kisebbségek nyelvén folytatott választási kampányt ukránul kell megismételni.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában