Sarc

2022.11.16. 23:20

Földadót vezetne be Hódmezővásárhelyen Márki-Zay Péter

A NAK és a Magosz határozottan visszautasítja a gazdákra kivetett adót.

Márki-Zay Péter, hat ellenzéki párt közös miniszterelnök-jelöltje beszédet mond az Egységben Magyarországért nagygyűlésén Budapesten, a Műegyetem rakparton 2022. március 15-én

Forrás: MTI

Fotó: Szigetváry Zsolt

El a kezekkel a földadótól! – ezzel a címmel jelentetett meg közleményt a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) - tudta meg a Magyar Nemzet. A két szervezet azt követően állt ki a gazdák mellett, hogy a napokban nyilvánosságra került információk szerint Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere földadó bevezetését tervezi a településen. 

A város közgyűlése elé terjesztett javaslat szerint minden hódmezővásárhelyi szántó-, kert-, gyümölcsös- és szőlőtulajdonosnak hektáronként csaknem tízezer forint adót kellene fizetnie, miközben a történelmi aszály, az elhúzódó háborús helyzet, valamint az ennek nyomán elszabadult inputanyag- és energiaárak rendkívül nehéz helyzetbe sodorták a gazdákat. 

A NAK és a Magosz felszólítja Hódmezővásárhely közgyűlését, hogy ne támogassa Márki-Zay Péter indítványát, az önhibájukon kívül súlyos gondokkal küzdő gazdálkodók megsarcolását. 

– A dollárbaloldal volt miniszterelnök-jelöltje a gazdák megadóztatásával forrást vonna ki az ágazatból, a földadó pedig begyűrűzne az élelmiszerek árába, így azt a fogyasztók pénztárcája is megérezné – húzta alá közleményében a két szervezet. Majd közölték: a NAK és a Magosz határozottan visszautasítja a gazdákra kivetett adót, az ellen minden lehetséges eszközzel fel fog lépni. 

Az eredeti cikket itt olvashatja el

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában