Kinevezés

2022.10.18. 13:20

Magyar rendőrtiszt az európai közlekedésrendészeti szervezet élén

Zsinkai Elvira lett az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózatának (RoadPol) elnöke. A rendőr alezredes a jó gyakorlatok átvételében látja a közlekedési biztonság javulásának módszerét – közölte az MTI a Magyar Nemzet keddi számában megjelent cikk nyomán.

Zsinkai Elvira, az európai közlekedésrendészeti szervezet elnöke

Forrás: Magyar Rendőrség Facebook-oldala

Fotó: Pécsi Piroska

A 26 ország közlekedési rendőrségét tömörítő RoadPol végrehajtó bizottsága nemrég lezajlott tisztújításakor egyhangúlag Zsinkai Elvirát választotta meg - eddigi legfiatalabb - elnökének. Helyettese egy olasz rendőrnő, Federica Deledda, a szervezet főtitkára pedig a horvát Sanja Veic lett – olvasható a lapban.

Zsinkai Elvira a Magyar Nemzetnek elmondta, a skandináv országok közül Svédország, Dánia és Norvégia is képes volt elérni azt a bravúrt, hogy náluk majdnem nullára csökkent a halálos közúti balesetek száma. Ez a jó gyakorlatok átvételével a többi európai országban is megvalósulhatna, ideértve hazánkat is – mutatott rá.

A RoadPol vezetője közölte, a skandináv eredmények eléréséhez az általános alapelveket már évekkel ezelőtt lefektették, és angol kifejezések alapján csak 3E néven szokták emlegetni: enforcement (jóváhagyás vagy ellenőrzés), education (oktatás), engineering (mérnöki tervezés).

Az ellenőrzésről Zsinkai Elvira azt mondta, hogy Magyarországon a trafiboxok váltak be: sokkal több doboz van, mint trafipax, így a gyorshajtó sosem tudhatja, hogy az útszéli szürke boxban ténylegesen van-e kamera, ezért lelassít, a rendőrség pedig ezzel elérte célját. Ugyanakkor hozzátette, 

a jó gyakorlatok átvétele és a közös ellenőrzések szervezése is fontos.

A rendőr alezredes szerint az oktatás területén is van átvételre érdemes jó gyakorlat. Ezek között említette például, hogy Angliában és Hollandiában oktatással és vizsgával készítik fel a kerékpárosokat a forgalomban való közlekedésre, míg a itthon gyakorlatilag bárki részt vehet a forgalomban kerékpárral mindenféle előképzettség nélkül.

A mérnöki tervezésnél arról beszélt, a skandináv országokban bevett gyakorlat, hogy a rendőrség, ha a balesetek elemzése során azt állapítja meg, hogy a közút műszaki tulajdonságai is hozzájárultak az esemény bekövetkeztéhez, akkor ezt közli a fenntartóval, amely a problémát kötelezően orvosolja, ha kell, az adott útszakaszt áttervezteti. 

Ezt jó lenne minden tagországban magasabb szintre emelni, de sajnos ez pénzügyi, finanszírozási kérdés is 

– mondta Zsinkai Elvira.

A RoadPol vezetője szerint költségarányosan a legnagyobb pozitív hozadéka az edukációnak és a kommunikációnak lenne. Jó hazai példa erre - mint mondta - az Országos Rendőr-főkapitányság és a Budapesti Autósok Közössége civil szervezet együttműködésével készülő "Pofátlanítás" sorozat, amely a közösségi médián keresztül folyamatosan mutatja be a leghajmeresztőbb szabálysértéseket, illetve elrettentésül azok következményeit.

Zsinkai Elvira 1998-ban csatlakozott a rendőrség kötelékéhez, munkáját közrendvédelmi területen kezdte, 2005-ben került közlekedésrendészeti szakterületre. Több, mint 10 évet töltött halálos és súlyos közlekedési balesetek és egyéb közlekedési bűncselekmények vizsgálatával. 2016-tól az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottságnál dolgozik, munkája során a nemzetközi kapcsolatokért felel. 2016 óta TISPOL Műveleti munkacsoport, 2019 óta ROADPOL Végrehajtói Bizottsági tag. Az idei tisztújítás során szeptember 29-én választották meg a ROADPOL elnökének a szervezet éves őszi ülésén, Madridban, így feladatkörei a nemzetközi koordinációval és a szervezet nemzetközi szinten történő képviseletével is bővülnek. Munkáját Magyarországról látja el. (Forrás: Magyar Rendőrség Facebook-oldala)

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában