2024.05.08. 10:35
Helyiek kaptak főszerepet
Kétszázkettedik állomásához érkezett kedden a Békéscsabai Irodalmi Estek, a mostani alkalomnak a Csabagyöngye Kulturális Központ melletti stégszínpad adott otthont. A rendezvénysorozatot megálmodó és szerkesztő Frankó Attila, a Szeretlek Békéscsaba Egyesület elnöke elmondta, hogy az esten mintegy nyolcvan érdeklődő vett részt.
Az eseményen helyi alkotók kaptak főszerepet. A rendezvény első felében Ács Imre verseiből olvastak fel – akinek festményeit is kiállították a helyszínen –, az Óda a kolbászhoz címűtől a Halandó emberen keresztül a Boldognak lenni címűig; míg a másodikban Sipos Attila András költeményei kerültek terítékre, A magányos király tragédiája címűtől a Testvériségen át a Bukott világ címűig.
Az esten közreműködött Kis-Réger Wanda és Mucsi József, a műsorvezető ezúttal is Horváth Szabolcs volt. Frankó Attila, a Szeretlek Békéscsaba Egyesület elnöke elmondta, hogy a nyári időszakban az irodalmi esteket a Csabagyöngye Kulturális Központ melletti stégszínpadon rendezik meg.