Magyar nyelv

2024.03.01. 19:38

Helyesírási verseny: a Kárpát-medence legjobbjai versengtek Gyulán - galériával, videóval

Az Implom József Középiskolai Helyesírási Verseny Kárpát-medencei döntőjét rendezték pénteken Gyulán. A megmérettetést számos program és egy különleges flashmob is színesítette. A helyesírási verseny eredményhirdetését szombaton reggel tartják a gyulai polgármesteri hivatal dísztermében.

Papp Gábor

Zámori Ida, a Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium és Kollégium főigazgatója szerkesztőségünknek elmondta, idén a 35. tanévben rendezte meg a Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium az Implom József Középiskolai Helyesírási Versenyt döntőjét, amelyen 123 versenyző vállalta a részvételt. Határon innen és túlról egyaránt érkeztek résztvevők, illetve vendégek a versengésre. A fináléban a legjobbak mérették meg magukat. A döntősökre két feladattípus egy teszt és egy tollbamondás várt, ami komoly és összetett kihívást jelentett a fiatalok számára. 

Helyesírási verseny
A helyesírási versenyhez kapcsolódó flashmob a magyarság összetartozását is kifejezi
Fotó: Dinya Magdolna

Helyesírási verseny, az összetartozást is erősítik

– Amellett, hogy a megmérettetés elsősorban egy helyesírási verseny, szeretnénk a magyarság összetartozását is erősíteni – hangsúlyozta a főigazgató. Ennek kapcsán kiemelte, hogy több különleges programmal is készültek a háromnapos eseményre, amelynek első programját még csütörtökön tartották, majd pénteken reggel a polgármesteri hivatal dísztermében rendezték az ünnepélyes megnyitót.

– A kiegészítő programok sorát színesítette a pénteken kora délután fél egykor életre hívott flashmob, élőkép is – folytatta a gondolatot a szakember. – A vendégeket és az érdeklődőket is arra kértük, hogy csatlakozzanak egy olyan képzeletbeli koszorúhoz, amely számunkra az összetartozásról és a magyar nyelvről is szól.

A további programok kapcsán Zámori Ida megemlítette, hogy pénteken este bemutatkozik az Erkel, amelynek helyszíne a patinás gyulai Vigadó. A szombati záróünnepség ugyancsak számos érdekességet tartogat majd a jelenlévők számára. Emellett hasznos, informatív és aktuális előadások is színesítették a sorozatot.

Ahogy említettük, a verseny ünnepélyes megnyitóját pénteken reggel tartották a gyulai polgármesteri hivatal dísztermében, amelynek részeként köszöntőt mondott dr. Görgényi Ernő polgármester, aki a kora délutáni flashmobon is jelen volt. 

Nagy János, a Szegedi Tudományegyetem professzor emeritusa, a verseny zsűrijének elnöke ugyancsak beszédet mondott a megnyitón, dr. Nyiri Péter, a Magyar Nyelv Múzeuma igazgatója videóüzenetet küldött. Szintén köszöntötte a megjelenteket Zámori Ida. 

Az egyik legrangosabb középiskolai megmérettetés

Dr. Görgényi Ernő Facebook-posztjában arra hívta fel a figyelmet, hogy a Kárpát-medence legjobb helyesírói versengenek Gyulán.

Mint kiemelte, a Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium és Kollégium közel négy évtizede rendezi meg az Implom József Középiskolai Helyesírási Verseny Kárpát-medencei döntőjét, mely ez idő alatt hazánk egyik legrangosabb középiskolai megmérettetésévé nőtte ki magát. Idén különleges apropót ad a versenynek a névadóhoz kapcsolódó kettős jubileum, Implom József születésének 125., halálának 45. évfordulója.

A pénteki megnyitón az Implom-díjakat is ádadták. Az elismerést idén dr. habil. Juhász Dezső, az ELTE BTK Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézet professor emeritusa és dr. Sinkovics Balázs PhD, a Szegedi Tudományegyetem BTK egyetemi adjunktusa vehette át.

 


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!