Hagyományőrzés

2023.06.10. 18:03

A Perinita Körök Országos Fesztiválját rendezték Gyulán - galériával

Harmincadik alkalommal rendezték meg a Perinita-Körök Országos Fesztiválját a Gyulai Román Kulturális Központban pénteken délelőtt.

Papp Gábor

Több mint 240 gyermek lépett színpadra az eseményen.

Fotó: Kiss Zoltán

Kozma György, a Magyarországi Románok Országos Önkormányzata elnöke lapunknak elmondta, a magyarországi román nemzetiségi iskolák tizenhárom diákcsoportja, több mint 240 gyermek lépett színpadra az eseményen. Kozma György kiemelte, a programot harminc éve hívták életre azzal a céllal, hogy a román nemzetiségi táncokat és énekeket a fiatalok bemutassák, és ezzel meg is őrizzék azokat. 

– A rendezvénynek emellett van egy közösségerősítő célja is, hiszen a diákok három megyében szétszórtan élnek, így a gyerekek nem találkoznak annyit. Éppen ezért az esemény erősíti az összetartozást, a kapcsolatokat is – fogalmazott Kozma György. Az elnök kitért arra, hogy a műsort követően a fiatalokat megajándékozták egy Gyulai Várfürdőbe szóló strandbelépővel, illetve az Almásy-kastélyba szóló belépővel.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!