Fiatalok

2024.05.15. 18:36

Nyílt napot tartottak a gyulai mentőállomáson - videóval

Több száz óvodás gyermek, általános és középiskolás diák látogatott el a gyulai mentőállomáson tartott szerdai nyílt napra.

Papp Gábor

A fiatalok megismerhették a mentőállomás és a mentők munkáját, az elsősegélynyújtást, illetve az újraélesztést, érdekességeket hallhattak a mentők történetéről.

Schneider László, a gyulai mentőállomás állomásvezető mentőtisztje elmondta, a mentők napja alkalmának környékén évek óta megtartják a nyílt napot. Tavaly ugyan erre nem volt lehetőség, idén viszont ismét életre hívták a rendezvényt.

– Óvodásokat, általános és középiskolásokat egyaránt vártunk. A gyerekek és fiatalok megismerhették a mentőautókat, mentőszervezeteket, az OMSZ történetét, az eszközöket – fogalmazott. Az idősebbeknek elsősegélynyújtásból, újraélesztésből tartottak bemutatót. Reggel 8 óra és dél között több százan érkeztek a mentőállomásra. A rendezvény része volt az Országos Mentőszolgálat fennállásának 76., illetve a magyar szervezett mentés létrejöttének 137. évfordulóját ünneplő mentők napi programoknak.

Az újraélesztést és a mentőautót is megismerhették a fiatalok.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában