Táncház

2024.04.08. 10:45

Szlovák táncokkal ismerkedtek az elekiek - galériával

Táncházba hívták az érdeklődőket pénteken Eleken, a Riebel Mihály Városi Művelődési Házban. Az eseményen ezúttal a tótkomlósi szlovák táncok voltak terítéken.

Vásári Erzsébet

Péntek este a Reibel Mihály Városi Művelődési Házban újabb élőzenés táncházba várta az érdeklődőket az Elek Táncegyüttes. Most a tótkomlósi szlovák táncokkal ismerkedhettünk meg – adta hírül Facebook-oldalán Szelezsán György.

Táncra perdültek és születésnapot ünnepeltek az elekiek pénteken. Fotó: Szelezsán György Facebook-oldala.

A polgármester részletezte: Hankó Tamás táncoktatótól tanulhattak, míg a talpalávalót a Talléros Együttes húzta, az eleki szlovákság részéről pedig megvendégelésben volt részük. A táncház keretein belül ráadásul meglepetéssel készültek és születésnapja alkalmából köszöntötték Gera Krisztinát, az Elek Táncegyüttes vezetőjét.

Szelezsán György végül hangsúlyozta: ismét egy szép, a hagyományaink megőrzését, népszerűsítését és továbbadását szolgáló, jó hangulatú, közösségépítő programon vehettek részt a péntek esti táncházban. Hálás mindenkinek, aki valamilyen formában segítette a közösségi program megvalósulását.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában