Természet

2024.04.27. 13:52

Kiterjedt kamillamezők díszítik a Kardoskúti-pusztát

Idén az átlagosnál korábban kezdtek virágozni a kamillák a Körös-Maros Nemzeti Parkhoz tartozó kardoskúti pusztán. Látványos, ahogyan a sárgásfehér virágmezők követik a mikrodomborzat változásait.

Csete Ilona

A szikes puszták ebben az időszakban igazán színesek Kardoskút térségében

Fotó: Palcsek István

A csapadékban szegény tavasz és a szokásosnál melegebb március végi, április eleji időjárás a szikes gyepek vegetációjának növekedését is jelentősen befolyásolta. A gyepek növényzetének sarjadása ugyan már a tavasz elején megindult, de a csapadékhiány miatt a növekedés nagyon hamar lelassult. Ennek következtében a fűfélék nagyon alacsonyra nőttek, a kétszikű növényfajok pedig a legtöbb esetben a megszokottnál jóval korábban kezdtek virágozni – olvasható a nemzeti park honlapján.

A természet csodái Fotó: Facebook

A kamilla esetében is jól megfigyelhető a korai virágzás, már március végén találtak bimbókat a növényeken. A meleg időjárás hatására április közepén már kiterjedt foltokban borította virágzó kamilla a pusztát. Annak ellenére, hogy alacsonyra nőtt, a virágzása így is nagyon látványos, érdemes megcsodálni. Főként a mélyebb fekvésű, ürmös, szikes pusztákon láthatjuk nagy tömegben. A szikpadkás területeken szemet gyönyörködtető, ahogyan a virágzó kamillák követik a mikrodomborzat változásait.

A szikes puszták ebben az időszakban igazán színesek Kardoskút térségében. A kamilla mellett kis sárga pöttyökkel díszíti a területet a villás boglárka és a sziki pozdor. Ezek a növények szintén alacsonyabbra nőttek a szokásosnál, villás boglárkából pedig kevesebb is van, mint más években.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában