Adományozás

2024.03.11. 12:51

120 kilométert fut a csabai taxis a súlyos beteg, vak kisfiúért

Három hónapban összesen 120 kilométert fut jótékonysági céllal a békéscsabai taxis. Karancsi József kilométereit mondhatni örökbe lehet fogadni, az adományozók így egy hatéves, neuroblasztómával – egy rosszindulatú daganatos betegséggel – harcoló, vak kisfiún segíthetnek, hozzájárulhatnak Noel ausztriai kezelésének költségeihez.

Beol.hu

A békéscsabai taxis 120 kilométert fut a hatéves kisfiú gyógyulásáért. Fotó: adomanybank.hu

– A mai világban kihalófélben van az önzetlen segítségnyújtás, amit én személy szerint fontosnak tartok, hiszen, ha belegondolunk a rászorulók helyzetébe, nagyon jól esik, ha valaki segítő kezet nyújt – vélekedett a 34 éves József. Miután megismerte Noel történetét, elhatározta, hogy jótékonysági futással segíti a súlyosan beteg kisfiú gyógyulását, akinél a daganat, amely ellen harcol, vakságot is okozott.

futás, csabai taxis, beteg kisfiú
A békéscsabai taxis 120 kilométert fut a hatéves kisfiú gyógyulásáért. Fotó: adomanybank.hu

A taxisként dolgozó férfi februárban, márciusban és áprilisban 40-40, azaz összesen 120 kilométer futással 300 ezer forintot teremtene elő. Ezzel pedig a kisfiú bécsújhelyi protonterápiás kezelésének járulékos költségeihez – többek között a kiutazáshoz és a szálláshoz – járulna hozzá.

Mint fogalmazott, szeretne segíteni egy igazi hősnek, aki hatévesen az egyik leggonoszabb betegséggel harcol. József kilométereit banki átutalással lehet mondhatni örökbe fogadni a Kosztyu Ádám Emlékére Alapítvány adománybankos támogatásai céljából elkülönített számláján.

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában