Békés vármegye

2024.02.01. 19:52

Fordult a kocka: jóval több az influenzás, mint a koronavírusos beteg

Az elmúlt időszakban Békésben is emelkedett azoknak a száma, akik az akut légúti fertőzés tüneteivel orvosi segítséget kérnek, egyre több az influenzás.

Dinya Magdolna

Fontos, hogy aki elkapja a betegséget, próbáljon meg minél többet pihenni, otthon gyógyulni.

Forrás: Shutterstock

Dr. Garay Erzsébet gyulai háziorvos elmondta, rendszeresen adják az influenza elleni védőoltásokat, amelyek már tavaly október óta elérhetőek mindenki számára. A doktornő javasolja, hogy szokjanak hozzá az emberek a maszkviseléshez, mivel ez nem csak az influenzával, hanem más légúti betegségekkel szemben is hatékony megelőzési forma. Ezenkívül megemlítette, hogy van antigén gyorsteszt az influenza kimutatására, ami információi szerint hamarosan a gyógyszertárakban is kapható lesz. 

Az ő praxisából idén még nem volt olyan beteg, aki kórházba került volna. A 60 év feletti korosztálynak, különösen fontos lehet a védőoltás felvétele, főleg azoknak, akik krónikus betegséggel, mint például magas vérnyomással, cukorbetegséggel, elhízással vagy légúti problémákkal küzdenek. Tehát a megelőzésre is nagyon figyelni kell. Amiket az emberek a Covid alatt megtapasztaltak, és melyek a vírus elleni hatékony óvintézkedéseknek bizonyultak, azokat ugyanúgy alkalmazni kell az influenzaszezonban is.

Dr. Hegyi Tibor, a békéscsabai Dr. Réthy Pál kórház intézményvezető főgyógyszerésze hivatkozott arra, hogy az elmúlt időszakban a Nemzeti Népegészségügyi Központ adatai szerint, ahogy országosan, úgy Békés vármegyében is emelkedik azoknak a száma, akik akut légúti fertőzés tüneteivel keresik fel háziorvosukat. Mára már megfordult a „trend” több az influenzás megbetegedések száma, mint a Covidos betegeké. 

A légúti kórokozók elsősorban újszülöttekre, kisgyermekekre és idősekre jelentenek komolyabb kockázatot. Az influenza elleni oltások jelentősen csökkentik a súlyos megbetegedés kockázatát, és beadatásuk a szakemberek szerint javasolt a veszélyeztetett csoportokba tartozóknak.

A hírportálunknak nyilatkozók hangsúlyozták: az influenzaszezon közepette is sokat tehetünk azért, hogy elkerüljük a fertőzést. Az egészség megőrzése érdekében fontos a gyakori kézmosás, szükség esetén a szájmaszk használata, valamint kiemelt jelentősége van a kiegyensúlyozott étrendnek és különböző vitaminok fogyasztásának.

Szerdán többeket megkérdeztünk Békéscsabán, milyen véleménnyel vannak a jelenlegi influenzajárványról. Hamar kiderült, hogy a vélemények elég megosztóak. Vannak, akik felkészülten és előrelátóan védekeznek a vírusok ellen, hisznek a védőoltás hatékonyságában és fontosnak tartják a megelőzést. Ők ügyelnek a rendszeres kézmosásra vagy kézfertőtlenítésre, maszkot viselnek közösségi helyeken, és figyelnek a megfelelő vitaminbevitelre a sok gyümölcs és zöldség fogyasztásával.

Boros Csilla, Kiszely András és Ignácz Bence Fotó: Dinya Magdolna

Azonban sokan vannak, akik lazábban viszonyulnak a járványhoz, és nem gondolják, hogy a védekezésre olyan nagy figyelmet kellene fordítani. Ők nem feltétlenül veszik fel a védőoltást, és csak néha használnak maszkot, illetve kézfertőtlenítőt. Ráadásul kevésbé törődnek az egészségtudatos életmóddal is, kevesebb figyelmet fordítanak a vitaminszedésre és a megfelelő táplálkozásra. Egy hölgy, aki ezt a nézetet erősíti, szintén beszámolt a véleményéről.

Még életemben nem voltam influenzás ezért nem is védekezek ellene. Olyan típusú ember vagyok, aki sosem betegszik meg, úgyhogy, ha voltam is, nem tűnt fel nyilatkozta. Többen úgy vélekednek, hogy a járvány természetes jelenség, amit el kell fogadni és meg kell küzdeni vele, ha megbetegszünk.

Megkérdeztük: Miként védekezik az influenzával szemben?

Boros Csilla: –  Az influenza elleni védőoltásra sosem volt szükségem, mivel más módszereket választottam az egészségem megőrzése érdekében. Rendszeres testmozgással és változatos, tápláló ételek fogyasztásával igyekszem erősíteni az immunrendszeremet. Különböző vitaminokat is szedek, valamint doTERRA cseppekkel támogatom még az egészségem.

Kiszely András: Gyermekkoromtól kezdve naponta elfogyasztok egy almát, és fontosnak tartom a rendszeres testmozgást. Ezért hetente háromszor szoktam eljárni úszni. Legjobban az influenza ellen úgy védekezhetünk, ha karban tartjuk a testünket és a szellemünket. Lehetőség szerint fogyasszunk minél több friss gyümölcsöt, és kerüljük a feldolgozott élelmiszereket.

Ignácz Bence: Semmilyen gyógyszert nem szedek, és a természetes gyógyászatban, a természetes gyógymódban hiszek. Télen nem rövidnadrágban mászkálok a városban, hanem az évszaknak és az időjáráshoz megfelelően öltözködöm. Az egészséges életmód és az alternatív gyógyászat fontosak számomra. A mesterségesen előállított készítményekben kevésbé hiszek.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában