Tisztújító közgyűlés

2024.02.18. 08:31

Aktívak a nyugalmazott határőrök, közösséget építenek

Az Orosházi Határőr Nyugdíjas Egyesület tisztújító közgyűlését tartotta pénteken. A szervezetet elnökként immár 15 éve vezető Hortobágyi Zoltán nyugalmazott ezredes ismét bizalmat kapott.

Csete Ilona

Közösségük élen jár a határőr hagyományok ápolásában

Forrás: Facebook

Hortobágyi Zoltán elnöknek a tagság ismét bizalmat szavazott a hétvégi tisztújító közgyűlésen. Ő vezeti újabb négy éven át elnökként az Orosházi Határőr Nyugdíjas Egyesületet.

Nem véletlenül, hiszen az egyesület élen jár a határőr hagyományok ápolásában, a közösségi programok szervezésében. A tagok aktív kapcsolatot tartanak egymással, szükség esetén segítik volt munkatársaikat. Ebben nagy szerepe van az elnökségnek és persze a tagságnak.

A közgyűlésen Vörös Ferenc rendőr ezredes, rendőrségi főtanácsos, a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője méltatta a tevékenységüket, és támogatásáról biztosította mindannyiukat. Miután tájékoztatta a nyugállományú rendőröket, határrendészeket a vármegye közbiztonsági helyzetéről, elismeréseket is átadott – számoltak be a rendőrség közösségi oldalán.

Vörös Ferenc, a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője is Orosházára érkezett

Elnöki tevékenysége elismeréséül emléktárgyat adományozott Hortobágyi Zoltán nyugállományú rendőr ezredesnek, a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitánysággal történő együttműködés segítéséért pedig szintén emléktárggyal mondott köszönetet Cseh István nyugállományú határőr alezredesnek és Ludvig József nyugállományú határőr alezredesnek. 

A vármegyei rendőrfőkapitány és az egyesület elnöke is kiemelte, hogy példaértékű a vármegyei főkapitányság és az Orosházi Határőr Nyugdíjasok Egyesületének a kapcsolata, együttműködése.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában