Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság

2024.02.17. 06:35

A bűnügyek, bűnjelek adminisztrátorát várják a civil hétköznapok

Balázsné Szabó Edit a Mezőkovácsházi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán dolgozott, s arról volt híres, hogy az elmúlt 18 évben ritkán indult haza délután négy órakor. Inkább tovább dolgozott azért, hogy segítse a nyomozókat, a vizsgálókat. A bűnügyek, bűnjelek adminisztrációját rendkívül precízen, nagy szorgalommal végezte, csak úgy volt nyugodt, ha minden rendben volt. A minap utolsó munkanapját töltötte, a jól megérdemelt pihenés évei következnek.

Csete Ilona

Dr. Hoffmann László hadnagy, nyomozótiszt fejezte ki a jó kívánságait.

Forrás: Facebook

Balázsné Szabó Edit az elmúlt közel 40 évet két munkahelyen töltötte. Közel 20 évig egy közszolgáltató cég ügyfélszolgálatán dolgozott, határtalan kedvessége, segítőkészsége, előzékenysége minden problémára megoldás volt. A cégnél ismerte meg a férjét, akivel a mai napig kitartanak egymás mellett – számoltak be kollégái Editke életének alakulásáról a Békés vármegyei rendőrség közösségi oldalán.

Mikor megszűnt az a munkahelye, boldogan állt a rendőrség, a rendőrök szolgálatába és valahányszor felvette a telefont, csengő hangon, mosolygósan, szolgálatkészen mutatkozott be és azonnal intézte, amit kell. Családi emlék is kötötte a rendőrséghez, hiszen édesapja, Szabó János 1969-től volt rendőr Mezőkovácsházán, 1990-ben körzeti megbízottként ment nyugdíjba. Ő sajnos már nincs közöttünk, de nagyon büszke lenne lányára és családjára. Editke és férje két gyermeket neveltek fel, lányuk jogász, fiuk vegyész lett, és jelenleg szakértő jelölt a Nemzeti Szakértői és Kutató Központban. Mindkettőjükre nagyon büszkék, hát még lányuk kislányára, akinek közeledik a harmadik születésnapja.

Az energikus, tevékeny nagymama reméli, hogy ezután több ideje jut a családra, gyakrabban tudják majd Szegeden és Budapesten meglátogatni a gyermekeiket, unokájukat. Emellett férje szeret horgászni, így most már több időt tölthetnek a szabadban, kettesben. Ezek a távlati tervek. 

A mezőkovácsházi bűnügyesek elbúcsúztatták Editkét, megköszönték neki a közel két évtizedes törődést, segítséget, gondoskodást.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában