Nemzeti park

2024.01.31. 07:12

Korán virágzik Csorváson a volgamenti hérics

Január 24-én figyeltük meg a volgamenti hérics első virágzó példányát a Körös-Maros Nemzeti Park Csorvási löszgyep részterületén – adta hírül hétfőn a nemzeti park.

Vásári Erzsébet

A volgamenti hérics virágzását folyamatosan figyelemmel kísérik, rendszeresen számolják, így tudják nyomon követni a dinamikáját.

Fotó: Fotó: Palcsek István/KMNP

A korai virágzás nem szokatlan, ugyanis az utóbbi három évben januárban már megjelentek az első példányok. Idén az első virág egy olyan területen hajtott ki, ahol az ősz folyamán természetvédelmi célú kaszálást végeztek. A gyep magassága ugyanis itt rövid, a talaj pedig avarmentes, így a napsütés hatására gyorsan átmelegszik.

A nemzeti park beszámolójából kiderült, hogy a növény a bimbóját dugja ki először a földből, a korai virágok általában még csak a talajfelszínen nyílnak, virághajtásuk csak később nyúlik meg és a virágzó növények magassága a 20-30 centimétert is elérheti. A fagyok ellen pedig úgy védekeznek, hogy becsukják szirmaikat.

Hozzátették: a volgamenti hérics virágzását folyamatosan figyelemmel kísérik, rendszeresen számolják, így tudják nyomon követni a dinamikáját. A virágzási csúcs általában március végén, április elején figyelhető meg, ilyenkor egyszerre akár kétezer hérics is kibontja szirmait. A feljegyzett koordináták alapján azt is megfigyelték, hogy az első virágzó példányok minden évben ugyanazon a szűk területen belül jelennek meg.

Magyarországon található a volgamenti hérics elterjedési területének nyugati határa Európában, a legnagyobb hazai, őshonos állomány a Csorvási löszgyepen él.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában