NA-közösség

2023.12.06. 06:30

Keményen drogozott, ma már másoknak segít: nincs egyedül, aki szeretne függőségétől megszabadulni

Az is képes leszokni, és tiszta maradni, aki évtizedeken át szenvedett különböző függőségekben. Még akkor is, ha eljutott a legkeményebb drogokig. Erre bizonyíték a Békés vármegyei B. története, akivel arról beszélgettünk, miként jutott el a legmélyebb pontig, majd onnan egészen addig, hogy ma már másoknak segít a függőségek leküzdésében.

Vásári Erzsébet

Egyre több fiatal mer segítséget kérni és küzdi le problémáját a közösségben.

Fotó: Illusztráció/Shutterstock

Felépülő függőként nyilatkozott magáról B., aki immár évek óta tiszta, ám előtte mondhatni a poklot is megjárta az alkohol, a gyógyszerek és a legkülönfélébb drogok miatt. Beszámolójából kiderült, még kamaszkorában egyik családtagjával csúszott bele a szerhasználatba, ami 12-13 évesen kezdődött az alkohollal, majd hamar eljutottak a különböző drogokhoz is. Mindezt úgy, hogy már az első berúgásánál megjelent egy úgynevezett függő attitűd. Elárulta, akkoriban kézilabdázott, szeretett iskolába járni, és lényegében jó közösségben volt. A családi háttere sem volt kifogásolható, jó nevelést kapott, a szülei és a nagyszülei is szerették őket, és még a tanáraira sem lehetett panasza. Bevallása szerint az vitte őt rossz útra, hogy sokszor unatkozott.

Egyre mélyebbre sodródott a drogok világában

Már általános iskolás korában járt szórakozni és a gimnáziumban sem volt szerencséje, hiszen épp egy olyan lány csavarta el a fejét, aki marihuánát szívott, amit vele próbált ki – ezen a ponton jutott el a droghasználatig. Ez utóbbi pedig fontosabbá vált, mint bármi más az életben. Mindez a 90'-es évek közepén történt, amikor egyrészt lázadó kora miatt nem kért segítséget, másrészt nehéz korszak is volt az egész ország számára, amikor a drog és az alkohol volt a „legkisebb” probléma. Odáig jutott, hogy elkövetett egy bűncselekményt is, ami „kettétörte” a sportkarrierjét, ezután már az itt keletkezett bűntudat is egyre mélyebbre sodorta a drogok világában.

B.-től megtudtuk, néhány évvel később ismét egy „problémás” lány került az életébe, aki már kemény drogot, heroint használt, így 18 éves korára B. is heroin függővé vált. Megoldásnak a menekülést választotta, Budapestre költözött, de nem találta meg ott sem a kiutat. Vitte magával ugyanis a problémáit, ráadásként szerzett újakat is. Az egyedüllét és a nyüzsgő élethez való hozzászokás annyira volt csupán elég, hogy a heroint az alkohol és az altatók kombinációjára váltotta le. De ez sem tartott sokáig, ugyanis hozzá költözött a szerhasználó családtagja, amit újabb sodródás követett. 

17 éven át volt Metadon használó

Budapesten az alkohol és heroin, illetve speed függőséget hosszú évek után a Metadon-program váltotta fel. Ez egy olyan szer, amit az amerikai kormány kísérletezett ki arra a célra, hogy a kriminalizálódást megakadályozzák, csökkentsék, hiszen a kábítószer fogyasztás hatására számos bűncselekmény elkövetése valósult meg. A program Magyarországon is elérhető a szerhasználók körében. B. kb. 17 éven keresztül volt Metadon használó, mely kémiai anyagról történő leállás épp olyan nehéz volt, mint a kemény drogról. 

A különböző gyógyszerekkel kiegészített metadon függőség tehát hosszú évekig tartott, mellette számos viselkedési addikció is megjelent, például szerencsejáték függőség formájában, s ennek hatására olykor igen nagy lábon élt, miközben minden kilátástan volt számára. Úgy fogalmazott: a függőségben mindenkinek hazudott, ami rengeteg energiát vont el tőle. Minddeközben hamis boldogságban érezte magát. Vágyta a szerelmet, az emberi kapcsolatokat, de végül mindegyikből kilépett, mert addig a felismerésig mindig eljutott, hogy ebben az állapotban nem alkalmas egy egészséges kapcsolatra. 

33 évesen eljutott oda, hogy változtatni szeretne életén

B. elárulta, a 33. születésnapján jutott el először arra a pontra, hogy változtatni szeretne az életén, azt jobb irányba fordítani. Nagypapája daganatos beteg lett, emiatt sűrűbben fordult a családja felé. Életében elsőnek tett ígéretét a nagypapája halálos ágyán tette, mégpedig azt, hogy felhagy jelenlegi életmódjával és kezd valami jót is az életével. Amikor a nagypapája elhunyt, nem tudott mit kezdeni a helyzettel. A feldolgozatlan traumák, az elfojtások miatt a szer/szerek nem adták azt az élményt, mint korábban. Súlyos alváshiány jelentkezett, mely további nehézségeket és megküzdést okozott a mindennapokban. Nehézségek sora következett, melyet deprivált hangulat kísért. 

A nagy fordulat akkor érkezett el, amikor a Drogambulanciára belépve az üres váróteremben 14 név kiírására lett figyelmes, e szolgálati közlemény azt kívánta hirdetni, hogy hányan haltak meg az előző hétvégén. Rádöbbent arra, hogy ő is köztük lehetett volna, majd minden gondolata e-körül forgott. Eljutott hamar a mélypontra, veszteségek, fájdalmak, tehetetlenség, hiányállapotok, magány, szeretetlenség érzése, súlyos negatívumok sora által jutott el arra a pontra, hogy meghozza a döntést: le akar állni.

B. hazaköltözött Békés vármegyébe, itt kapott segítséget anyai nagymamájától. Hozzátette, a szüleivel is jó volt a kapcsolata, a leszokás folyamatában nem csak ő, hanem a szülők is pozitív változásokon, fejlődésen mentek keresztül, a korábban hazugságra épült kapcsolatot pedig idővel a szeretet váltotta fel.  38 évesen a születésnapja előtt pár nappal, augusztus 1-jén volt az első józan napja egy rehabilitációs intézményben, Pécsváradon. Nehéz időszak volt, de kitartott, és a jóval korábban nagypapájának tett ígérete is hajtotta a leszokásban. A rehabon olyanokkal volt együtt, akik szintén erős elhatározással bírtak, és segítették egymást a józanság elérésében, fenntartásában.

B. a rehabos időszakról elmondta, az ott töltött 134 napban rengeteget foglalkozott a múltjával, és egy rendkívül építő időszak volt számára. Ott ismerte meg például a 12 lépéses programot, az NA (Narcotics Anonymous) és az AA (Anonim Alkoholisták) közösségeket, illetve beépült a tudatába, hogyan is kell majd élnie józanon, de az önismereti úthoz, a józanság fenntartásához ez talán kevésnek bizonyult.

40 éves lett, és józan

Hazatérése után nem volt jól, keveset aludt. 40 éves lett, és józan. Betört az országba a koronavírus, ami számos nehézséget okozott. Stabil élete volt ugyan, a nagymamája ápolásával feladata is volt, és nem fogyasztott semmit, de magának nem tudott megbocsátani azért, hogy így alakult az élete. Düh, szégyenérzet és félelem volt benne. Egészen az öngyilkosság gondolatáig is eljutott, de nem esett vissza, tiszta maradt. Még úgy is, hogy daganatos betegsége lett, amit szintén le kellett küzdenie. A műtét után a kórházból pedig már egy új énje jött ki, tele motivációval és élni akarással.

B. visszaemlékezett, a tiszta élet negyedik évében talált rá a csabai Védőburok Nappali Ellátásra, ahová több, mint egy éve elkezdett járni. Az igazi felépülést, az önismereti fejlődést innen számolja. A Védőburokba hétről hétre terápiára, majd napról napra járt közösségbe, eljárt az AA gyűlésekre is. Talált egy sorsközösséget.

Egyre többen mernek csatlakozni

Ismerve az NA-t B. úgy gondolta, Békés vármegyében is szükség lenne erre a közösségre, így legnagyobb örömére, az AA mellett ez a program is elindult szeptemberben, minden csütörtökön 17 órától tartanak gyűlést, és annak is a Védőburok ad otthont. Így, szükség esetén az alkoholfüggők és a gyógyszerfüggők már külön is tudnak gyűléseket tartani. Mindkét alkalmon sorstársak segítik egymást. A csabai NA közösségről elmondta, egyre többen mernek csatlakozni hozzájuk, és elfogadni a segítséget a döntésük meghozatalában, a felépülésben. Az állandó tagok száma folyamatosan bővül. Sok fiatal mer itt segítséget kérni. 

Végül B. elmondta, a legnagyobb üzenete a tiszta életre vágyó szerhasználóknak talán az, hogy van segítség, nincsenek egyedül. Ezekhez a közösségekhez bármikor fordulhatnak, és ezekben valódi emberi kapcsolatokra találnak. Tartalmas beszélgetések várják őket, ami igazi gyógyír a leszokáshoz.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában