Szarvas

2023.09.10. 15:45

Több százan fejtették meg a Bagolykapun túli rejtélyt

A Pünkösdi hosszú hétvégén indult a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság, szarvasi Körösvölgyi Állatparkjának, izgalmas, egész nyáron át tartó nyomozó játéka „Rejtélyek a Bagolykapun túl” címmel, mely augusztus végével zárult – adta hírül hétfőn a nemzeti park.

Vásári Erzsébet

Illusztráció

Fotó: shutterstock.com

Elárulták, a játék során a Körösvölgyi Állatpark látogatóit egy kötetlen nyomozásra invitálták. A program keretében idén azt kellett kideríteni, hogy mit üzennek a ma emberének a történelmi állatok. 

A nyomozásban 10 állomáson, 10 furfangos feladványon keresztül, a Körösvölgyi Állatpark 10 lakójának történelmi elődje, például a mára kihalt sztyeppi bölény, a híres egyiptomi meidumi ludak, Romulus és Remus farkasanyja, Hunor és Magor csodaszarvasa, Mátyás király hollója, Leonardo Da Vinci Hölgy hermelinnel című festménye, Zrínyi Miklós vadkanja, Arany János toportyánja segítette a látogatókat egy-egy fontos kulcsszóval. A kulcsszavak mutatták meg, hol található az Anna-ligetben a történelmi állatok üzenete.

A vendégek a nyomozó lap kitöltését követően, megfejtéseiket a Körösvölgyi Állatpark látogatóközpontjában elhelyezett gyűjtőládába dobhatták be, ahol több, mint 1000 darab kitöltött menetlevél gyűlt össze, melyek közül több száz helyes megfejtés született. Akik a felderítés során mindvégig jól gondolkodtak, azokat a kulcsszavak az Anna-liget Tölgy matuzsáleméhez vezették, ahol egy fonott ládikában állt a játék végső megfejtése.   

A történelmi kaland kisorsolt szerencsés nyertesei nemzeti parki ajándékokban részesülnek. A fődíj a Körösvölgyi Állatparkba szóló 2024. évi családi bérlet. A nyerteseket elérhetőségeiken hamarosan értesítik és ajándékaikat postai úton eljuttatják. A nyomozásra azonban nemcsak emiatt, hanem a nagyszerű élmény és a tanulságok kedvéért is érdemes volt vállalkozni – hangsúlyozták a nemzeti park beszámolójában.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában