Nemzeti park

2023.09.14. 07:14

Nagy sikert arattak a szünidei állatmustrák Szarvason

A vakáció alatt idén is izgalmas szünidei állatmustrákkal várta a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság szarvasi bemutatóhelye, a Körösvölgyi Állatpark természetszerető vendégeit – adta hírül a nemzeti park.

Vásári Erzsébet

Testközelből csodálhatták meg az állatokat.

Fotó: KMNPI

Beszámolójukból kiderült, minden vasárnap két alkalommal egy-egy, az állatparkban élő fajt mutattak be az érdeklődőknek. Elárulták, az állatmustrák keretében nem csupán érdekes információkat tudhatnak meg a látogatók, hanem látványetetés keretében táplálkozásuk közben, testközelből figyelhették meg a bemutatott egyedeket.

Júniusban például a menyétféle ragadozók, a borzok és a nyest kerültek sorra. Július vasárnapjain a vízimadaraké, a vörös rókáé, a jávorszarvasoké, az uhué és az európai bölényeké volt a főszerep, míg augusztusban a fakó keselyűkről, a vaddisznókról, a farkasokról és a gímszarvasokról tudhattak meg többet vendégeik.

A népszerű programon a nyár folyamán több százan vettek részt. Aki viszont lemaradt erről a lehetőségről, ne csüggedjen, ugyanis ősszel is tartanak szakmai vezetéseket az állatparkban, illetve az állatparkból indulva a Körös-vidéken is – ismertette a nemzeti park.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában