Regionális találkozó

2023.08.30. 09:02

Népdalkörök jelentkezését várják Gyulán

Idén is megrendezi hagyományos népdalköri találkozóját az Illés Panna Népdalkör és a gyulai művelődési központ – tájékoztatott közleményében a gyulai Erkel Ferenc Kulturális Nonprofit Kft. Mint írták, a 2014-ben indult rendezvény résztvevőinek száma évről évre nő, tavaly közel 20 népdalkör és szólista mutatkozott be az eseményen. A találkozó célja a népdalköri közösségek közötti kapcsolatok építése és erősítése, valamint a fellépők szakmai munkájának, fejlődésének segítése.

Papp Gábor

A rendezvény korábban is sikeres volt.

Forrás: MW-Archív

A nyolcadik Viharsarki Regionális Népdalköri Találkozót szeptember 16-án a Vigadóban rendezik. A szervezők már várják a visszatérő és az első alkalommal fellépő csoportok és szólisták jelentkezését.

Az eseményről telefonon bővebb információ Nagy Ferencnétől kérhető a 30/437 0336 telefonszámon, e-mailben pedig a [email protected] címen lehet érdeklődni. A jelentkezéseket – a linkről letölthető jelentkezési lap kitöltésével – szeptember 11-ig kérik visszaküldeni a fenti e-mail címre vagy az Erkel Ferenc Művelődési Központ 5700 Gyula, Béke sgt. 35. postacím

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában