Autózás

2023.06.26. 09:42

A tuningautók csabai szerelmesei: folytatódik a show a jövőben is – galériával, videóval

Nagysikerű tuning show-t rendezett a közelmúltban a békéscsabai repülőtéren a Magyar Tuning Centenary. A közönség autócsodákkal találkozhatott az egész napos programon. A főszervező Szarka Dánielt az autotuning már több mint fél évtizede „fertőzte meg”.

Papp Gábor

A csapat egy baráti társaságból jött össze: közös bennük a tuningautók szeretete.

Az MTC, a Magyar Tuning Centenary egy baráti társaságból született meg, és az a csapat szervezte meg már harmadszor a békéscsabai tuning show-t is – nyilatkozta lapunknak Szarka Dániel. Az MTC alapítója elmondta, első két alkalommal a CsabaParkban tartották meg az eseményt, idén pedig a csabai repülőtér adott otthon a programnak. 

– A létszám mind az autósok, mind az érdeklődők tekintetében folyamatosan emelkedett, idén pedig minden előzetes várakozásunkat felülmúlt – emelte ki. – Az ország minden tájáról, emellett Romániából, Szlovákiából és Szerbiából egyaránt érkeztek autósok, a legmesszebbről Bukarestből jöttek. A szerbiai tuningautósokkal pedig évek óta nagyon jó a kapcsolatunk. A Mustangtól az Audidig, a Volkswagentől a retro járművekig összesen 350 tuningautót láthatott az 1600 érdeklődő, aki kilátogatott az eseményre. A programok 11 órakor kezdődtek, egyebek mellett autógumi-dobóverseny, hangnyomásmérés, autós limbó, tombolasorsolás egyaránt színesítette a rendezvényt.

– Nagyon örülünk a tunig-show sikerének, ami közösségük eredménye. Mintegy tízen szerveztük a programot – fogalmazott. Az MTC-val kapcsolatban kifejtette, próbálnak a lehető legtöbb tuningrendezvényen ott lenni, illetve a közösségi felületeken a Facebookon, az Instragramon és a TikTokon is nagyon aktívak, illetve igyekeznek felhívni a figyelmet a szervezet tevékenységére.

– Közösségünk egy baráti társaságból jött létre, mindenben egymás mellett állunk, mindent átbeszélünk – fogalmazott.

Danit az autotuning már több mint fé lévtizede „fertőzte meg”, amikor kilátogatott egy rendezvényre nagyon megfogta annak egyedi miliője, a különleges autók világa. Ezt követően kezdett el ő is ezzel foglalkozni, egy különleges Audija van levegős futóműrendszerrel és nagy felnivel.

– Azután csapatunk folyamatosan bővült, egyre többen csatlakoztak hozzánk, és megszületett a Magyar Tuning Centenary – tette hozzá az egyébként kamionsofőrként dolgozó fiatalember. Mint elárulta, minden hétköznap reggel 5 órakor kel, ellátja a munkahelyi feladatait, majd szabadidejében foglalkozik a tuninggal, a közösségi oldalak fejlesztésével. 

– A közösségünk nagy erejét adja, hogy ugyanaz a hobbink és hasonló az érdeklődési körünk, így sok időt töltünk együtt, sokat beszélünk. S persze, ahogy említettem igyekszünk mindenütt ott lenni, számunkra nagyon nagy elismerés, ha egy laikusnak is megtetszenek a tuningautók – fogalmazott.

Jövőre tovább folytatják

A tuning show-val kapcsolatban elmondta, máris elkezdték előkészíteni a jövő évi rendezvényg. Számos partnerük és támogatójuk már az esemény napján felkereste őket, hogy szeretnék megtartani és erősíteni az együttműködést.

– Már csak ezért is szeretnénk jövőre is megszervezni Békéscsabán a tuning showt, és lehetőség szerint bővíteni, fejleszteni azt – emelte ki. – Mindenképpen arra törekszünk, hogy 110 százalékot adjunk, és maximálisan kiszolgáljuk a hozzánk látogatókat, mind az autósokat, mind a közösségünket.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában