Dicsőségkönyv

2023.06.06. 17:50

A legkiválóbb diákokat köszöntötték Gyulán - galériával

A hagyományoknak megfelelően Gyula városának legkiválóbb diákjait, a megyei, területi vagy országos tanulmányi, művészeti, illetve szakmai versenyeken kiválóan szereplő tanulókat köszöntötték kedden délután a fürdővárosi polgármesteri hivatal dísztermében.

Papp Gábor, [email protected]

A kiemelkedő tanulókat köszöntötték Gyulán.

Fotó: Bencsik Ádám

Immáron tizenhét esztendős hagyomány Gyulán, hogy a tanév végéhez közeledve számot vetünk az elmúlt tanév eredményeivel, és a közösség színe előtt köszöntjük azokat a kiváló diákokat, akik a legjobb eredményeket érték el tanulmányi, művészeti, szakmai versenyeken – fogalmazott az eseményen elmondott köszöntő beszédében dr. Görgényi Ernő. Gyula polgármestere kifejtette, tizenhét évvel ezelőtt kezdték el vezetni azt a könyvet, amelybe minden esztendőben beírják a nevét mindazoknak a gyermekeknek, diákoknak, akik öregbítik a város hírnevét azzal, hogy rangos megyei, regionális vagy országos versenyeken kiváló helyezést érnek el. A dicsőségkönyv a Mogyoróssy János könyvtár gyulai helytörténeti részlegében található, és bármikor megtekinthető. 

Mint mondta, amikor eljön a diákok köszöntésének napja, óhatatlan, hogy az embernek elsőként a büszkeség szó jut eszébe. Hozzátette, a diákok már most elértek valami olyat, ami sokaknak egész életében nem adatott meg, valamiben a legjobbak a korosztályukban, az iskolában, a városban, a régióban vagy akár országosan.

– Legyetek büszkék magatokra, mert mi büszkék vagyunk rátok, ahogy büszkék szüleitek, a pedagógusaitok és az egész közösség, a gyulai polgárok közössége – emelte ki. Hangsúlyozta, szívügyük, hogy a helyi nyilvánosság előtt is megmutassák és elismerjék a fiatalok teljesítményét, mert a polgári kultúrában, egy polgári városban a tudás az egyik legbecsesebb erény.

– Erre kötelez bennünket a hagyomány, erre köteleznek bennünket elődeink, akik a várost építették, szépítették és gyarapították anyagiakban és szellemiekben egyaránt az elmúlt évszázadokban – folytatta a gondolatot. Szólt arról, hogy a tudás azért is nagy érték, mert azzal a legnehezebb körülmények között is lehet boldogulni. – Ahogy az idősebben szokták mondani, azt nem lehet elvenni az embertől, el lehet venni a vagyont, el lehet venni sok mindent, de a tudást nem – fejtette ki. Példaként említette a város világhírű szülöttét Bay Zoltánt.

– A gyulai kiváló diákok ebben a tanévben is tanúbizonyságát adták annak, hogy tehetségben, küzdőszellemben, kitartásban és szorgalomban nincs hiány, és ezért a város minden polgára nevében megilleti őket a köszönet és az elismerés – fogalmazott a polgármester, aki külön szólt a pedagógusok, a felkészítők, az oktatók és a szülők sikerek hátterének biztosításában betöltött szerepéről.

Sárosi Tamás a Gyulai Primissima díjas

A Gyulai Primissima díjat ebben az évben Sárosi Tamás érdemelte ki. Sárosi Tamás 5 éve diákja a Karácsonyi János Katolikus Általános Iskolának, minden tanév végén kitűnő volt a bizonyítványa, számos tantárgyi dicsérettel. Példamutató a magatartása.

Ebben a tanévben hat vers- és prózamondó versenyen indult el Békés és Szeged-Csanád egyházmegyékben, ezeken kivétel nélkül mindenhol első helyezést ért el. Idén a XXVI. Simonyi Zsigmond Kárpát-medencei Helyesírási Verseny Kárpát-medencei döntőjén is első helyezést ért el.

Szabadidejét néptánccal és dobolással tölti, kimagasló szinten űzi mindkettőt: 2022-ben a koraszülött világnap alkalmából a Hanta Banda együttessel dobolt. Tavaly a Gyermek Néptáncosok XV. Országos Szóló Táncfesztiválján a szakmai zsűri különdíját érdemelte ki. A Dél-alföldi Regionális Gyermek- és Ifjúsági Szólótánc versenyen 2022-ben Kiemelt Arany fokozatot, 2023-ban pedig szóló- és párostánc kategóriákban is Arany Paszomány Díjat kapott.

Gyula város különdíját kivételes zenei tehetségéért és a város kulturális életében betöltött szerepvállalásáért Király Dominik vehette át. 

A díjazottak teljes listáját itt találja, illetve a jövő heti Kisvárosban.

Gyulai Implom József Általános Iskola

Gyenge Gergő 8. a osztályos tanuló

Iskolai Tanulmányi Verseny – nemzetiségi népismeret – országos 9. hely

Felkészítő tanár: Nagy Mária

Varga Tamás Matematikaverseny – vármegyei 1. hely, országos résztvevő;

Nemzetközi Kenguru Matematikaverseny – vármegyei 2. hely

Felkészítő tanár: Gulyás Csaba

Országos Szorobánverseny – országos 4. hely

Felkészítő tanár: Szabó Beatrix, Dorcsinecz Jánosné

Nagy Balázs 6. a osztályos tanuló

Bendegúz Tudásbajnokság – természetismeret – vármegyei 2. hely

Felkészítő tanár: Tar Attila, Zvolenszki Edit

Bendegúz Tudásbajnokság – matematika – vármegyei 2. hely

Felkészítő tanár: Szabó Beatrix

Bendegúz Tudásbajnokság – magyar nyelv – vármegyei 5. hely

Felkészítő tanár: dr. Jakabné Mocsári Éva

Nagy Benjámin 4. a osztályos tanuló

Országos Szorobánverseny – területi 4., országos 5. hely

Tudásbajnokság – matematika – vármegyei 1. hely, 

Bolyai Matematika Csapatverseny – vármegyei 2. hely, országos résztvevő

Felkészítő tanár: Szabó Beatrix

Tudásbajnokság – magyar nyelv – vármegyei 2. hely 

Felkészítő tanár: Fenyvesiné Magyarosi Erzsébet

Merényi-Metzger Márton 7. c osztályos tanuló

Arany János Magyarverseny – országos 4. hely

Culturing Round – angol csapatverseny – 3. hely

Felkészítő tanár: Kovácsné Doba Mariann

3. c osztály – Baráth Dominik, Bolya Blanka Bettina, Deák Botond Endre, Ébellai Nelli, Farkas Zora, Fülöp Marcell, Gál Zalán, Kara Sári, Kocsár Dávid Arnold, Kosztin Luca, Kovács Zille, Kun Anabella, Kun Botond, Ladányi Zoltán, Marján Csilla Anna, Marton Fanni, Mezei Hanna Írisz, Nagy Noémi, Ordasi Kristóf, Orvos Orsolya, Ötvösi Nolen, Szabó Imre, Vígh Dorka

Számtalan alkotó, kreatív pályázat országos helyezettjei és különdíjasai

Biztonságos közlekedés videopályázat – országos 1. helyezés 

Tudásbajnokság-Tehetséggondozó díj – országos 1. helyezés

Szirompatikák – Ismerd meg Magyarországot fotópályázat – országos különdíj

Felkészítő tanárok: Ökrös Márta, Czikora Réka

Gyulai Implom József Általános Iskola 5. sz. Általános Iskola és Sportiskola Tagintézménye

Papp Benjámin 7. a osztályos tanuló

Kárpát-medencei Simonyi Zsigmond Helyesírási Verseny – vármegyei 1. hely, országos döntő 6. hely

Felkészítő tanár: Kovácsné Megyeri Anna Katalin

TELC angolverseny – vármegyei 3. hely

Felkészítő tanár: Novákné Lukács Márta

Buzás Dávid Imre, Csökmei Bence, Szegedi Roland 8. b osztályos tanulók

Országos Technikaverseny 7. helyezett, Szegedi Roland egyéni 5. helyezett

Felkészítő tanár: Domokosné Németh Ildikó

Kempf Anna 3. a osztályos tanuló

Zrínyi Ilona Matematikaverseny – vármegyei 2. hely, országos döntős

Nemzetközi Kenguru Matematikaverseny – vármegyei 2. hely

Felkészítő tanár: Albertiné Galbács Andrea

Döge Anna, Kovács Hanna Lotti, Nagy Amira, Szathmáry Diána 5. a osztályos tanulók

Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny – vármegyei 3. hely, országos döntős

Felkészítő tanár: Kovács Éva Tünde

Közülük Kovács Hanna Lotti és Nagy Amira a Bolyai Természettudományi Csapatversenyen a regionális döntőn 4. helyezést elért csapat tagjai

Felkészítő tanár: Eke Tímea

Gyulai Dürer Albert Általános Iskola

Molnár Álmos 4. b osztályos tanuló

Lotz János Szövegértési és Helyesírási Verseny – országos 19. hely

Bendegúz Tudásbajnokság – Levelezős Tanulmányi verseny – környezetismeret – vármegyei 1. hely

Bendegúz Nyelvész – vármegyei 11. hely

Bendegúz Tudásbajnokság – magyar nyelv – vármegyei 13. hely

Bolyai Természettudományi Csapatverseny – iskolai forduló 16. hely

Bolyai Matematika Csapatverseny – körzeti 35. hely

Felkészítő tanár: Szilágyiné Bíró Katalin

Szőke Damján 7. a osztályos tanuló

Arany János Magyar Nyelvi Verseny – országos 4. hely

Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny – vármegyei 5. hely

NyelvÉsz Anyanyelvi Tanulmányi Verseny – vármegyei 5. hely

Tudásbajnokság – magyar nyelv – vármegyei 7. hely

Felkészítő tanár: Pál-Costin Boglárka Vanda

Karácsony Anna Flóra 6. a osztályos tanuló

Arany János Magyar Nyelvi Verseny – országos 7. hely

Bendegúz Nyelvész Verseny – országos 24. hely

Bendegúz Nyelvész Verseny – vármegyei 3. hely

Simonyi Zsigmond Helyesírási Verseny – vármegyei 4. hely

Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny – körzeti 10. hely

Felkészítő tanár: Márki-Rábai Valéria

Hudák Nándor, Mórocz Bence, Szőke Damján 8. a, 8. b, 7. a osztályos tanulók

XXIII. Országos Technikaverseny Döntő – országos 5. hely

Felkészítő tanár: Kempfné Gácsi Erzsébet

Dóczi Lilien, Révész Anna, Tripon Nóra 8. a, 7. a, 7. a osztályos tanulók

Országos Életvitel Verseny – országos 5. hely

Felkészítő tanár: Kempfné Gácsi Erzsébet

Bereczky Emese 3. a osztályos tanuló

Bendegúz Nyelvész Verseny – országos 10. hely

Felkészítő tanár: Kissné Márkus Mária

A Gyulai Dürer Albert Általános Iskola Bay Zoltán Általános Iskola Tagintézménye

Serfőző Balázs 8. osztályos tanuló

XXXI. Teleki Pál Kárpát-medencei Földrajz-Földtan Verseny – vármegyei 1. hely, országos 16. hely 

Felkészítő tanár: Megyesi Tibor

Hevesy György Kárpát-medencei Kémiaverseny – vármegyei 3. hely 

XXI. Meleg István Országos Kémiaverseny – országos 7. hely 

Felkészítő tanár: Püspöki Péter

Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny – vármegyei 8. hely 

TIT Történelem Levelező Verseny – vármegyei döntő 10. hely 

Felkészítő tanár: Pataky László Zoltán

Bolyai Matematika Csapatverseny – vármegyei 4. hely 

Békés Vármegyei Zrínyi Ilona Matematikaverseny – 15. hely 

Felkészítő tanár: dr. Tihanyiné Széles Ágnes

Erdődi Gergő 8. osztályos tanuló

Békés Vármegyei Zrínyi Ilona Matematikaverseny – 7. hely 

Nemzetközi Kenguru Matematikaverseny – vármegyei 3. hely

Bolyai Matematika Csapatverseny – vármegyei 4. hely 

Sarkadi Kistérségi Hagyományőrző Matematikaverseny – 1. hely

Felkészítő tanár: Dr Tihanyiné Széles Ágnes

Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny – vármegyei 8. hely 

Felkészítő tanár: Pataky László Zoltán

Serfőző Dóra 5. osztályos tanuló

Területi Szorobánverseny – 3. hely

Országos Szorobánverseny – 5. hely

Felkészítő tanár: Pálinkás Anikó

Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny – vármegyei 4. hely 

TIT Történelem Levelező Verseny – vármegyei döntő 2. hely 

Felkészítő tanár: Pataky László Zoltán

Nemzetközi Kenguru Matematikaverseny – vármegyei 3. hely

Békés Vármegyei Zrínyi Ilona Matematikaverseny – 22. hely

Bolyai Matematika Csapatverseny – vármegyei 8. hely 

Sarkadi Kistérségi Hagyományőrző Matematikaverseny – 3. hely

Felkészítő tanár: Dr. Tihanyiné Széles Ágnes

Magyar Nóra 8. osztályos tanuló

Országos Életviteli és Gyakorlati ismeretek – csapat 6. hely

Nemzetközi Kenguru Matematikaverseny – vármegyei 7. hely

Békés Vármegyei Zrínyi Ilona Matematikaverseny – 21. hely

Sarkadi Kistérségi Hagyományőrző Matematikaverseny – 2. hely

Bolyai Matematika csapatverseny – vármegyei 4. hely 

Felkészítő tanár: dr. Tihanyiné Széles Ágnes

Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny – vármegyei 8. hely 

Felkészítő tanár: Pataky László Zoltán

Nicolae Bălcescu Román Általános Iskola

Ruzsa Orsolya 7. osztályos tanuló

Országos Általános Iskolai Tanulmányi Verseny – román népismeret – 1. hely

Felkészítő tanár: Stavaru Livia Simona

Járási Prózamondó Verseny – 1. hely 

Országos Román Mesemondó Verseny – 1. hely 

Felkészítő tanár: Szöllősiné Kondoros Beáta

Ávrámucz Lily 4. osztályos tanuló

Országos Nemzetiségi Online Román Nyelvi Tanulmányi Verseny – 3. hely 

Mátyás király Vármegyei Monda- és Mesemondó Verseny – 1. hely

Országos Román Mesemondó Verseny – 1. hely

Országos „Aranyhang” Dalverseny – 2. hely

Felkészítő tanár: Ruzsáné Gombos Éva

Békés Vármegyei Zeneiskolák Zongoraversenye – 2. díj

Ávrámucz Ida 6. osztályos tanuló

Országos Arany János Magyarverseny – 7. hely

Miskolci Regionális Szövegértési Verseny – 1. hely

Országos Román Mesemondó Verseny – 2. hely

Felkészítő tanár: Oroszné Árgyelán Ilona

Jobbágy Boglárka, Lukács Enikő és Marosán Leila 8. osztályos tanulók

Országos „Időutazó” 4 fordulós Levelezős Történelem Verseny – 4. hely

Felkészítő tanár: Kozma László

Karácsonyi János Katolikus Általános Iskola

Sárosi Tamás 5. osztályos tanuló

Simonyi Zsigmond Kárpát-medencei Helyesírási Verseny – Kárpát-medencei döntő 1. hely

Gyulai Járási Prózamondó Verseny – 1. hely

Szárnyalj! – Katolikus Iskolák Tehetségnapi Szavalóversenye – egyházmegyei 1. hely

IX. Mese- és Prózamondó Verseny – vármegyei 1. hely

Felkészítő tanár: Mári Zoltánné Mészáros Andrea

Bujdosó Zoé 6. osztályos tanuló

Arany János Magyarverseny – országos döntő 3. hely

Bendegúz Nyelvész – országos döntő 12. hely

Felkészítő tanár: Mári Zoltánné Mészáros Andrea

Német Szótározási 4 fős Csapatverseny – országos döntő 3. hely

Felkészítő tanár: Borgulya Edit

Gyurkovics Attila Kristóf 6. osztályos tanuló

Arany János Magyarverseny – országos döntő 5. hely

Simonyi Zsigmond Kárpát-medencei Helyesírási Verseny – Kárpát-medencei döntő 9. hely

Felkészítő tanár: Mári Zoltánné Mészáros Andrea

Német Szótározási 4 fős Csapatverseny – országos döntő 3. hely

Felkészítő tanár: Borgulya Edit

Kaán Károly Környezetismereti Verseny – vármegyei forduló 1. hely

Felkészítő tanár: Szücs Viktória

Fábián László 5. osztályos tanuló

Arany János Magyarverseny – országos döntő 8. hely

Felkészítő tanár: Mári Zoltánné Mészáros Andrea

Kaán Károly Környezetismereti Verseny – vármegyei forduló 1. hely

„Tegyünk együtt a Földért” Környezetvédelmi Verseny – Szeged-Csanádi Egyházmegye 5. hely

Felkészítő pedagógus: Szücs Viktória

Seres Rita 7. osztályos tanuló

TELC Vármegyei Angolverseny – 6. hely

Felkészítő tanár: Dr. Kiss Zsuzsanna

Seres Csanád 7. osztályos tanuló

Kenguru Matematikaverseny – vármegyei 6. hely

Felkészítő tanár: Pallagi-Oláh Renáta

Pardi Patrik 7. osztályos tanuló

Hevesy György Kárpát-medencei Kémiaverseny – vármegyei 4. hely

Felkészítő tanár: Czigléczki-Rakusz Enikő

Magvető Református Általános Iskola és Óvoda

Baráth Johanna, Borbély Fanni Krisztina, Geszner Sára, Pataky Lídia Edit, Váradi Dorka 7. és 8. évfolyamos tanulók

„Velünk az Isten” Országos Bibliaismereti Verseny – országos 1. hely

Felkészítő tanárok: Baráth Andrea, Schriffertné Szigeti Judit 

Hevesi Borka, Móricz Dániel, Oroján Csilla 6. 7. és 8. évfolyamos tanulók

Református Iskolák Országos Tanulmányi Versenye – magyar irodalom – országos 2. hely

Felkészítő tanárok: Csordás Katalin, Turánné Bódi Beáta 

Selmeczi Ágnes 2. évfolyamos tanuló

NyelvÉSZ Anyanyelvi Tanulmányi Verseny – országos 1. hely

Nemzetközi Kenguru Matematikaverseny – vármegyei 3. hely

Bendegúz Tudásbajnokság Olvasás-Szövegértés – országos II hely

Bendegúz Tudásbajnokság Matematika – országos 4. hely

Felkészítő tanárok: László Olga, Perlakiné Vas Ildikó

Selmeczi Júlia 4. évfolyamos tanuló

Zrínyi Ilona Matematika Verseny – vármegyei 1. hely

Nemzetközi Kenguru Matematika Verseny – vármegyei 5. hely

Felkészítő tanár: Fodor Judit

Gyulai Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola

Gyulai Erkel Ferenc Zeneiskola Kamarakórusa – Balog Dorottya, Bodó Sára Boróka, Breznyán-Tokai Szilvia, Csipke Noémi, Demeter Tamás, Demeter Tünde, Farkas Noémi, Ficzere Fruzsina, Herdeló Bíborka, Kiss Kamilla, Krajcsik Nóra, Majláth Olívia, Majláth Szófia, Medovarszki Anna, Medovarszki Sára, Rajki-Tóth Lili

Országos Minősítő Hangverseny – Arany Diploma, Országos Dicsérő Oklevél

Békés Vármegyei Kamarazenei Találkozó – kiemelt arany fokozat

Felkészítő tanárok: Nagy Edit, Hodozsó Norbert 

Nagy Endre 8. évfolyam képzőművészeti tanszak

II. Országos Vizuális Alkotó Gyakorlat Verseny – 1. hely

Több képzőművészeti pályázaton eredményesen szerepelt

Felkészítő tanár: Bende Róbert

Kosztin Zsófia 5. évfolyam képzőművészeti tanszak

II. Országos Vizuális Alkotó Gyakorlat Verseny – 3. hely

Több képzőművészeti pályázaton eredményesen szerepelt

Felkészítő tanár: Bende Róbert

Gyulai Erkel Ferenc Gimnázium

Herman Dávid Tamás 12. b osztályos tanuló

Zrínyi Ilona Matematikaverseny – vármegyei 1. hely 

Békés Vármegyei Középiskolai Matematikaverseny – 1. hely

XXVI. Hajnal Imre Matematika Tesztverseny – vármegyei 5. hely, különdíj

Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny – matematika II. kategória 2. fordulóba továbbjutó

Felkészítő tanár: Tóth István

Budai Máté 9. b osztályos tanuló

Matematika házi verseny – 1. hely

Zrínyi Ilona Matematikaverseny – vármegyei 5. hely 

Hajnal Imre Matematika Tesztverseny – vármegyei 3. hely

Békés Vármegyei Középiskolai Matematikaverseny – 1. hely

Szőkefalvi Nagy Gyula Matematikaverseny – országos döntőbe jutott

XXIX. Nemzetközi Magyar Matematikaverseny – 3. hely

Arany Dániel Matematikaverseny – országos 43. hely

Felkészítő tanár: dr. Oroszné Honfi Valéria

Petrovszki Laura 9. b osztályos tanuló

„Szép Magyar Beszéd” Kazinczy Verseny – Kárpát-medencei döntő – Anyanyelvápolók Szövetségének különdíja, Legjobb Békés vármegyei versenyzőnek járó különdíj

Felkészítő tanár: Dávidné Marsi Gyöngyi

Godó Nándor, Kiss Zalán, Kovács Dalma, Nacsa Domán 9. b osztályos tanuló

Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny – vármegyei 1., országos 27. hely

Felkészítő tanár: Dávidné Marsi Gyöngyi

Kovács Dániel, Marksteiner Míra, Szabó Tünde 11. a osztályos tanuló

Lázár Ervin XIII. Országos Anyanyelvi Verseny – 1. hely 

Filmre vitt fülszöveg – középiskolai könyvtréler-készítő verseny – vármegyei 1. hely, Marksteiner Míra, Szabó Tünde csapatban, Kovács Dániel 2. hely

Felkészítő tanár: Zámori Ida 

Gál Máté Márton, Papp Lauretta Noémi, Prohászka Ádám 11. c osztályos tanuló

Országos Curie Környezetvédelmi Csapatverseny – ezüst minősítés, országos 6. hely

Felkészítő tanár: Papp Mónika

Fodor Kata 12. c osztályos tanuló

Erkel Vegyésze – házi verseny 1. hely,

Curie Kémia Verseny – egyéni kategória – területi döntő 2. hely. 

Felkészítő tanár: Papp Mónika

Nicolae Bălcescu Román Gimnázium

Juhász Krisztina 11. b osztályos tanuló

Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny – román nyelv és irodalom – 1. hely

Felkészítő tanára: Machhourné Nikula Stella 

Cazac Itai Lior 11. a osztályos tanuló

Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny – román nyelv és irodalom – 2. hely

Felkészítő tanára: Machhourné Nikula Stella

Makovej Norbert 10. a osztályos tanuló

Zrínyi Ilona Matematikaverseny – vármegyei 4. hely

Felkészítő tanár: Aranyos Attila

Dózsa Alina 12. b osztályos tanuló

Ana Blandiana Nemzetközi Versfordító Verseny – román-magyar, román-angol különdíj

Felkészítő tanár: Lile Liliana

Karácsonyi János Katolikus Gimnázium

Albert Kincső 10. b osztályos tanuló

Minden évben kitűnő tanulmányi eredmény, számos tantárgyi dicsérettel

Osztályfőnöke: Bukodi István

Göndöcs Benedek Katolikus Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium

Tóth László 10. c osztályos szakács tanuló

XXVI. Hajnal Imre Matematika Tesztverseny – szakközépiskolai tanuló kategória 8. hely

Felkészítő tanár: Fröhner-Gyaraki Szilvia

Országos Szakképző Iskola Közismereti Tanulmányi Verseny – reál tantárgycsoport – regionális forduló 1. hely, országos forduló 7. hely

Felkészítő tanárok: Fröhner-Gyaraki Szilvia, Jámbor Attila

Kocsi Réka Anna 10. c osztályos tanuló

Bálint Sándor Emlékverseny – csapatban 1. hely

Felkészítő tanárok: Győrfi-Tóth Emese, Öcsödi László

Kocsi Réka Anna, Szeleczki Andrea, Szeleczki Judit 10. c osztályos tanulók

SCAN4CHEM „Szkennelj a jövőért” környezeti nevelési vetélkedő – 2. hely

Felkészítő tanár: Ignácz Marietta

Szeleczki Andrea, Szeleczki Judit 10. c osztályos tanulók

Petőfi 200 internetes projektverseny – csapatban 1. hely

Felkészítő tanár: Bacsa-Semjéni Gabriella

Mindketten kiváló tanulmányi eredménnyel rendelkeznek, közösségi munkájuk kiemelkedő

Gyulai Szakképzési Centrum
Harruckern János Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium

Kruchió Zsolt Antal 11. d. osztályos tanuló

Szakma Kiváló Tanulója – hentes és húskészítmény készítő – országos 8. hely

Felkészítő tanárok: Bánszki Anna, Nagy Gyula 

Juhos Imre 11. c osztályos tanuló 

Szakma Kiváló Tanulója Verseny – hegesztő – vármegyei 2. hely

Felkészítő tanárok: Karlik Bálint, Járosi Pál 

Keresztesi Dominik 11. c osztályos tanuló

Versenyeredmény: 

Szakma Kiváló Tanulója Verseny – hegesztő – vármegyei 10. hely

Felkészítő tanárok: Karlik Bálint, Járosi Pál 

Szabó Milán 11. d osztályos tanuló

Szakma Kiváló Tanulója Verseny – pincér-vendégtéri szakember – vármegyei 2. hely

Felkészítő tanárok: Dobra Ferencné, Kotroczóné Bagdi Anita

Nagy Benjámin 9. d osztályos tanuló

Közismereti verseny – humán, reál és komplex tantárgycsoportok – országos 13. hely

Felkészítő tanár: Farkas-Túri Zita 

 

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában