79. évforduló

2023.06.25. 18:29

A gyulai zsidóság elhurcolására emlékeztek - galériával

A gyulai zsidóság elhurcolásának 79. évfordulóján tartott megemlékezést a helyi önkormányzat és a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége a gyulai izraelita temetőben vasárnap délelőtt.

Papp Gábor

Fotó: Kiss Zoltán

Az emlékező szertartást Markovics Zsolt, a miskolci zsinagóga főrabbija vezette. Mint elmondta, hetvenkilenc évvel a Holokauszt borzalma és tragédiája után siratjuk szeretteinket, siratjuk mindazokat, akiket elpusztított az ember szülte gyűlölet.

– Van kiút a keserűségből és a fájdalomból. S ez a kiút semmi más nem lehet, mint az egymás iránti béke, szeretet és tisztelet gondolatának és tetteinek továbbvitele – fogalmazott. – A béke talán mindannyiunk számára a legfontosabb nem csak az életünkben, nem csak a családunk életében, de tágabb értelemben, a közösség és a város életében is. 

Kiemelte, vasárnap azokra emlékeztek, akiknek nincsen sírkövük gyulai zsidó temetőben.

– Kötelességünk és feladatunk, hogy évről évre emlékezzünk és a mindennapok forgatagában békében éljünk. Szeretteink emléke erre kötelez bennünket – tette hozzá. 

Emlékbeszédében Dávid Péter, a Karácsonyi János katolikus gimnázium történelem-magyar szakos tanára elmondta, a gyulai zsidóságot 1944 májusában gettóba, embertelen körülmények közé kényszerítették. 

– Június közepén a békéscsabai gyűjtőtáborba szállították őket, majd június végén onnan indult el a transzport, amelynek célja Auschwitz volt – fogalmazott. – Milyen könnyű volt rájuk fogni, hogy ők a „másikok”. S látszik, hogy mennyire fals, mennyire hamis volt ez a megkülönböztetés. A városban látható emlékek, a történeti munkák, az iskola poros régi értesítői, a tablókról visszanéző diákok arcai emlékeztetnek, emlékeztetniük kell, hogy egy igazán szép világban nincs egyik ember és másik ember, csak közösség létezik; osztályközösség vagy sokszínű városi közösség. Nincs egyik vallás és másik vallás, csak olyan közösségek, amelyekben külön élik meg vallásukat, mégis egyformán részesülhetnek Isten kiismerhetetlen szeretetéből. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában