BKSZ Kft.

2023.05.22. 17:01

Tízezer virágot ültettek el Békésen

Tízezer egynyári, illetve évelő virágot ültettek el múlt héten Békésen, a város főterén, illetve annak környékén – tájékoztatta lapunkat Polgár Zoltán városüzemeltetésért felelős alpolgármester. Mint azt kérdésünkre elmondta, a virágokat múlt héten pénteken és szombaton ültették el a BKSZ Kft. munkatársai.

P. G.

A megye egyik legszebb főterének tartják a békésit.

Fotó: Jenei Péter

– Erre az elmúlt időszak esőzései miatt volt szükség – tette hozzá az alpolgármester. Polgár Zoltán kitért arra, nagyon fontosnak tartják, hogy Békés a legszebb arcát mutassa, és ez a célt szolgálja a virágok ültetése is.

– Városunk főterét nagyon sokan a térség egyik legszebb településközpontjának tartják, és az is kötelez minket, hogy Békés a megye negyedik legnagyobb települése – hangsúlyozta. Az alpolgármester szólt arról, hogy az önkormányzat mellett a település lakói is nagyon sokat tesznek azért, hogy Békés egy rendezett város képét mutassa.

– Gyönyörű kertek, előkertek, balkonok és erkélyek is találhatók nálunk, ami mind az itt élő munkáját és igényességét dicséri – tette hozzá Polgár Zoltán.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában