Vésztő

2023.05.06. 16:59

Döntöttek: domb helyett virágok díszelegnek a körforgalom közepén

Megrendelték és májusban telepítik a virágokat a körforgalom közepébe – ismertette Gyulai András, a városüzemeltetési iroda vezetője a képviselő-testület nemrég tartott ülésén. Hozzátette: nem lesz domb, hiszen biztonságosabb, átláthatóbb a sík, mint a megemelt terület.

L. B.

Forrás: Shutterstock

A virágok mellett ültetnek örökzöldeket, füvesítenek is, a korábbi címer viszont egyelőre nem kerül vissza, többek között azért, mert elhasználódott. Beszélt a városüzemeltetési iroda tavalyi tevékenységéről is. Ezek közül kiemelte, hogy szerepet vállaltak a Monostor étterem, a vésztői rendőrőrs, a Körösparti óvoda felújításában, a Komlódi-falvi óvodánál pedig kerítést építettek a mini bölcsőde kapcsán.

A közfoglalkoztatottak irányítása szintén az iroda feladata. Az igazgató hozzátette: a startmunka mintaprogramban és a hosszú távú projektben összesen több mint kétszáz vésztőinek adnak munkát, a feltöltöttség pedig 99 százalékos, két üres státusz van csak. A Belügyminisztérium szakemberei nemrég ellenőrizték a városban folyó közfoglalkoztatást, és a programok végrehajtását kiválónak minősítették.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában