Multifunkcionális létesítmény

2023.04.15. 07:46

Letették az ovifocipálya alapkövét Gyulán, a Törökzugban

Letették a mintegy 7,5 millió forintból épülő ovifocipálya alapkövét Gyulán, a Törökzugi óvodában a napokban.

P. G.

Elhelyezték a gyerekek rajzait tartalmazó időkapszulát /Fotók: Facebook/

Az eseményen Kónya István alpolgármester, önkormányzati képviselő elmondta, a beruházás teljes mértékben városi saját forrásból valósul meg. A műfüves létesítmény hatszor 12 méteres lesz, két darab egyméteres kiskapuval, amelyek mögött gyerekek számára kifejlesztett kosárpalánkot helyeznek el, illetve mobil röplabdahálót is beszereznek. Az említett sportágak mellett a pályán a floorball és a kézilabda alapjainak elsajátítására is lehetőség nyílik.

Kónya István elmondta, a városban kiemelten fontos az oktatási-nevelési intézmények fejlesztése.

– Óvodáink – egy kivételével, az Ewoldt Eliz Óvodával, mely a következő fejlesztési programunkban szerepel – megújultak, bővültek és a bölcsődéinken is komoly fejlesztéseket tudtunk megvalósítani az elmúlt években – fogalmazott. Kitért arra, hogy a játszóudvarok fejlesztésére mindig szükség van, bár erre célzott források ritkán jelennek meg, így sokszor önerőből kell új eszközöket vásárolnunk.

Kifejtette, a Törökzugi Óvoda, mint a város sportóvodája komoly fejlesztéssel gazdagodik. Az eseményen a gyerekek ünnepélyes keretek között elhelyezték a fejlesztéshez kapcsolódó időkapszulát, benne az általuk készített rajzokkal, amelyek címe: „Ilyennek képzelem el az óvodám focipályáját!”

A programon köszöntötte a megjelenteket Vigné Fábián Diána önkormányzati képviselő, aki arra hívta fel a figyelmet, mennyire fontos, hogy egy olyan létesítmény épül, amely segít a gyerekek mozgásigényét kielégíteni. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában