Szarvas

2022.05.04. 11:31

A madarak és fák napjára várja látogatóit a Körösvölgyi Állatpark

A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság Körösvölgyi Állatparkja páratlan szépségű helyszínen, Szarvason, a Batthyány Anna grófnőről elnevezett, évszázados fákkal büszkélkedő ligetben fogadja látogatóit. A nagy területű parkban több, mint ötvenféle Kárpát-medencére jellemző állatfaj kerül bemutatásra.

Beol.hu

Fotó: shutterstock.com

Fotó: Shutterstock

A Körösvölgyi Állatpark minden évben megemlékezik a Madarak és Fák Napjáról, melynek keretében idén is programokkal kedveskedünk az érdeklődők számára. A park élőlényei között különleges madárfajok, például holló, bagolyfélék, vízimadarak, sőt fakó keselyűk is megtalálhatók. Az Anna-liget közel 300 esztendős tölgy matuzsáleme pedig egyidős Szarvas város török idők utáni újratelepítésével. Nem is lehetne tehát ideálisabb a helyszín e csodás élőlények ünneplésére, megismerésére - olvasható a Körös-Maros Nemzeti Park honlapján.

1902-ben Chernel István ornitológus szervezte meg Magyarországon először a Madarak és Fák Napját, amelyet az 1906. évi I. törvénycikk szabályozott. Apponyi Albert gróf, vallás- és közoktatásügyi miniszter, körrendeletben írta elő: évente egy napot a népiskolákban a tanító arra szenteljen, hogy a tanulókkal a hasznos madaraknak és azok védelmének jelentőségét megismertesse.

A 120 éves hagyomány nyomán napjaink tanulói számára sem kevésbé fontos természeti környezetünk értékeinek bemutatása, megismertetése.

Akik május 10-én tesznek látogatást, a park rengeteg látványosságán túl, délelőtt és délután is részt vehetnek az állatpark időpontra meghirdetett Madarak és Fák napi programjain, melyre minden kedves érdeklődőt sok szeretettel várnak.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában