Galériával / Videóval

2022.02.10. 17:08

Letették a vízi gyerekparadicsom alapkövét Gyulán

Ünnepélyes keretek között tették le az épülő új vízi gyerekparadicsom alapkövét csütörtökön délben a Gyulai Várfürdőben. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter köszöntőjében elmondta, a Gyulai Várfürdő az egyik legnagyobb nemzetközi értékesítési potenciállal rendelkező fürdő hazánkban.

Fotó: Rosta Tibor / MTI

A Gyulai Várfürdő hazánk hetedik legnagyobb nemzetközi jelentőségű fürdője, egyben az egész turisztikai régió motorja. Stratégiai célunk, hogy ez így is maradjon, amihez fejlesztésekre van szükség, hiszen határon innen és határon túl, Romániában, Szerbiában, Szlovákiában, Ausztriában egyaránt nagy volumenű fürdőberuházások zajlanak – fogalmazott köszöntő beszédében Kun Miklós. A Gyulai Várfürdő Kft. ügyvezető igazgatója kiemelte, a Magyar Turisztikai Ügynökség, illetve a kormány támogatásának köszönhetően elkezdődött egy 3,2 milliárd forintos program, amelynek keretében új vízi gyerekparadicsom, valamint termálpalota épülhet. A gyerekparadicsom olyan élményinstallációkat tartalmaz majd, amelyek várhatóan a következő 15-20 évben kiszolgálják a gyerekek, a családos vendégek igényeit.

– Hiszen egyfelől a családosok, másfelől az idősebb, egészségtudatos, gyógyulni vágyó nemzedékek fürdője vagyunk – hangsúlyozta.

Két évtizede épült az első vízi gyermekparadicsom

Dr. Görgényi Ernő, Gyula polgármestere beszédében emlékeztetett arra, hogy két évtizede, az első Orbán-kormány által útnak indított Széchenyi-terv keretében épült meg az első vízi gyermekparadicsom a Gyulai Várfürdőben. 

A létesítmény a korábbi három gyermekmedence helyén kétszer nagyobb területen, 10 élményelemmel, korszerű víztisztítóval várta a legifjabb korosztályokat. Hozzátette, ami 20 esztendeje új volt, korszerű volt, elegendő volt, az ma már idejétmúlt, korszerűtlen és kevés lehet. 

– Így van ez a mi fürdőnk gyermekmedencéjével is, ezért szerettünk volna szebb, nagyobb, és új élményeket adó attrakciót építeni a mai gyermekeknek – fogalmazott a polgármester. – Miután a Széchenyi terveket követeőn egy évtizeden át nem történt jelentős beruházás a Gyulai Várfürdőben, a második Orbán-kormány ismét lendületet adott a gyulai turizmus- és fürdőfejlesztési tervek megvalósításának.

 Dr. Görgényi Ernő szólt az AquaPalota építéséről, az Almásy-kastély felújításáról, a Göndöcs-kert rehabilitálásáról, a Vigadó, a Művelődési Központ, a Kohán Képtár rekonstrukciójáról, a Szent Miklós park felújításáról, a Várfürdő energetikai korszerűsítéséről. A város ikonikus szállodája, a Komló Hotel feltámadt romjaiból, a Kisfaludy-program keretében pedig 263 gyulai szálláshely-üzemeltető kapott összesen 638 millió 200 millió forint összegű támogatást kapott apartmanok és panziók felújítására. Dr. Görgényi Ernő hangsúlyozta, mindezzel párhuzamosan a város gazdaságfejlesztésében is szemléletváltást hajtottak végre a kormánnyal partnerségben. Külön kiemelte az Airbus gyulai gyárának építését, ami új szintre emelte a gyulai gazdaságot. a világ légijármű-iparának élvonalába tartozó vállalat jelent meg városunkban.

Hozzátette, az Almásy-kastély egyedülálló szépségű parkjában kiépített Gyulai Várfürdő további fejlesztését a Magyar Turisztikai Ügynökséggel együtt készítették elő, és a közös munka gyümölcse az a 2 milliárd 900 millió forint összegű állami támogatás, amely teljes egészében nemzeti forrásból származik, és amelynek keretében elkezdhették az új fejlesztési program megvalósítását, a gyermek víziparadicsom építését.

– A gyulai vagy a hozzánk érkező családos vendégek számára egyedülálló élményeket ad az idei nyártól az új gyermek víziparadicsom. Újabb attrakció, amely új vonzerő, újabb ok arra, hogy a gyermekes családok Gyulára utazzanak kikapcsolódni, a gyulai családok pedig a Gyulai Várfürdőben találják meg a nyári kikapcsolódás felhőtlen örömét – hangsúlyozta.

A nyári szezon kezdetére elkészül

Dr. Kovács József országgyűlési képviselő elmondta, az Almásy-kastély Stefánia-szárnya felújításának nyitóeseményén jelentette be dr. Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója az örömhírt, amely szerint a Gyulai Várfürdő jelentős támogatásban részesül újabb fejlesztések megvalósításához. 

A 90 százalékos támogatási intenzitású, összesen 3,2 milliárd forintos beruházás részeként új vízi gyerekparadicsom születik, amely a nyári turisztikai szezon kezdetére el is készül.

Emellett új termálpalota épül. Dr. Kovács József kifejtette, 1960 óta a fürdő területén működik a megyei kórház reumatológiai szakrendelése, amely a jövőben az egészségügyi intézmény épületébe kerül majd át, így a Gyulai Várfürdő egy profiltiszta, a turizmust teljes egészében szolgáló létesítményként működhet.

Nagy nemzetközi potenciállal bír

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter elmondta, egy-egy erősebb évben, a turizmusból és a vendéglátásból származhat a teljes magyar gazdasági teljesítmény akár 10-11 százaléka is, amiben a fürdők, a gyógyfürdők vezető szerepet játszanak. A szaktárca vezetője hangsúlyozta, a Gyulai Várfürdő az egyik legnagyobb nemzetközi értékesítési potenciállal rendelkező fürdő, a magyarországi turizmus fontos alkotóeleme.

– Az egészségügyi válságnak induló világjárvány nyomán nagyon komoly gazdasági válság is előállt, amelynek a turizmus és a vendéglátás a legnagyobb vesztesei közé tartozik – tette hozzá. – Az elmúlt két évben Európában hatalmasat zuhant a turizmus teljesítménye, vendéglátók, szállodák, turizmusra építő vállalkozások sora ment csődbe, vagy került nehéz helyzetbe, tekintettel arra, hogy a vírus elleni küzdelem egyik eszköze éppen az volt, hogy a határokat le kellett zárni, az utazásokat pedig korlátozni kellett. Nemzetközi statisztikák szerint 2020-ben 73 százalékkal esett vissza a turizmus világszerte, aminek következtében 110-120 millió munkahely került veszélybe. Tavaly ugyan már 4 százalékos javulást fel lehetett feljegyezni, de ez még mindig nagyon messze áll a 2019-hez szinthez képest. A szakértők úgy vélik, hogy ha minden jól alakul, a nemzetközi turizmus, az utazások 2024-re térhetnek vissza a világjárvány előtti szintre. Szijjártó Péter kifejtette, a globális jelenség alól a magyar turizmus sem tudta kivonni magát, éppen ezért szükség volt a kormányzati intézkedésekre.

Nyomatékosította, ahogy a gazdaság egészében, úgy a turizmusban sem a segélyezésre, hanem a beruházások támogatására, a fejlesztések finanszírozására fordították az állami forrásokat.

– Tettük mindezt annak érdekében, hogy amikor a világon újraindul a turizmus, akkor megerősödött magyar vállalkozások vehessék fel a versenyt az ágazatban is – fogalmazott, majd elmondta, 2021 tripla rekordot hozott számunkra. – Soha ennyi beruházás nem kezdődött meg, mint tavaly, soha annyian nem dolgoztak még, és soha akkor exportteljesítményt sem tudott adni a magyar gazdaság, mint az előző évben. A fejlesztésekre irányuló stratégia jól működött az idegenforgalomban is, hiszen a Kisfaludy Programban országszerte negyven új szálloda épül, 14 ezer magánszálláshelyet, 600 panziót és 114 strandot újítanak fel – tette hozzá. – Az idegenforgalmi adót és a cégek által fizetett turizmusfejlesztési hozzájárulást felfüggesztették, ahogy a SZÉP kártya kedvezményei is hozzájárulnak a turisztikai ágazat újraindításához Magyarországon.

A külgazdasági és külügyminiszter kifejtette, 2021-ben bebizonyosodott, hogy igenis kíváncsiak vagyunk a saját hazánkra.

– A magyarországi turisztikai szektort a belföldi turizmus mentette meg a csődtől és az összeeséstől, a magyar turisták tartották életében a turisztikai ágazatot – hangsúlyozta. – Tavaly 29 millió vendégéjszakával 10 millió vendéget jegyezhettek fel a belföldi szálláshelyek, ami 2020-hoz képest 25 százalékos növekedést jelentett. A kedvező tendenciákból Gyula is kivette a részét, a Gyulai Várfürdő pedig hazánk egyik legkedveltebb turisztikai célpontja. Szijjártó Péter kiemelte, a turizmus hazánk fontos szolgáltatásexport-ágazata, Gyulán is elmondható, hogy az idegenforgalmi, csúcsszezonban több idegen szót hallani, mint magyart.

– Annak érdekében, hogy a Gyulai Várfürdő vonzereje növekedjen, és még több látogató keresse fel, a kormány egy 3,2 milliárd forintos fejlesztés, 90 százalékos intenzitású támogatása mellett döntött – folytatta a gondolatot. – A fejlesztésnek köszönhetően a vízi gyermekparadicsom vízfelülete megduplázódik, és különleges élményinstallációk szolgálják majd a 16 év alattiak kikapcsolódását. Emellett termálpalota építésére ugyancsak lehetőség nyílik. A gyors és hatékony oltási kampánynak köszönhetően újabb lépések történtek az élet normalizálása érdekében, amibe beletartozik, hogy az emberek önfeledten tudjanak szórakozni és kikapcsolódni. Gyula továbbra is jelentős vonzerőt jelent mind a belföldi, mind a külföldi turisták számára.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában