zeneiskola

2021.08.20. 06:55

Már hagyomány a csabai csellótábor

Immár ötödik alkalommal tartottak csellókurzust a csabai zeneiskolában.

N. Sz.

20210818 Békéscsaba Csellótábort rendeztek a Bartók Béla zeneiskolában Imre György IGY Békés Megyei Hírlap

A tábor szíve és motorja Juhász Edit gordonkatanár volt, akinek szárnyai alatt csaknem harminc egykori és jelenlegi növendék találkozott, gyakorolt. Reggelente bemelegítéssel, kifejezetten zenészeknek kialakított mozgássorral kezdtek, aztán a kamarapróbák következtek, a résztvevők átvették a zárókoncertre szánt darabokat.

/Fotó: Imre György/

Délelőtt egyéni csellóórák és kézműves foglalkozások folytak, délután pedig Réger Wanda nyelvtanár segítségével sajátíthatták el az olasz zenei szakkifejezéseket a táborozók. A programot Babócsai Réka színművész által tartott színpadi csapatépítő gyakorlatok tették változatosabbá, új ismereteket adtak az interaktív előadások is.

Monostori Gábor zongoraművész, zeneakadémiai adjunktus a kottaolvasásról és a gyakorlásról, Szomor István gordonkaművész, zeneiskolai intézményvezető-helyettes pedig a hangszerkarbantartásról beszélt. A közönséget a keddi Bach-koncert már megörvendeztette, a vonós hangszerek szerelmesei pedig csütörtökön 19 órától is hallhatták a művészeket a CSAKK Stégen.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában