Magyar Turisztikai Ügynökség

2021.06.04. 13:44

Vonzó a történelmi hangulatú Gyula, nemzetközi lehetőség rejlik benne

A Magyar Turisztikai Ügynökség elvégezte a Gyula és Térsége Turisztikai Desztináció elemzését, amelynek eredményeit szerdán online konferencia keretében ismertették. Dr. Görgényi Ernő, a fürdőváros polgármestere számolt be a legfontosabb megállapításokról.

Papp Gábor

20210522 Gyula Kinyitott a Gyulai Várfürdő. Sok százan, ezernél is többen látogattak el a Gyulai Várfürdőbe a nyitás napján. Fotó: Bencsik Ádám BÁ Békés Megyei Hírlap

Fotó: Bencsik Ádám

A kormány Magyarországon összesen tizenegy turisztikai térséget nevesített 2019 szeptemberében, köztük Gyulát és térségét – szólt az előzményekről dr. Görgényi Ernő. Mint kiemelte, mindez azért is fontos, mert elsősorban a nevesített térségek részesülnek turisztikai támogatásokban. Kitért arra, hogy a Magyar Turisztikai Ügynökség a közelmúltban elvégezte desztináció-elemzését, amelyet szerdán online konferencia keretében ismertettek. A polgármester bemutatta az elemzésből leszűrhető főbb megállapításokat.

– Gyula márkaprofiljának a történelmi hangulatú fürdőváros számít – fogalmazott dr. Görgényi Ernő. A turisztikai ügynökség megállapítása szerint reális a négy évszakos desztinációvá válás, ami azt jelenti, hogy minden évszakban joggal számíthatnak a turisták érkezésére, érdeklődésére. A szakemberek úgy ítélték meg, hogy a fő hangsúlyokat a történelmi helyszínek, valamint a gyógy- és élményfürdő képezik. Fontos kiegészítő elemek lehetnek emellett a gasztronómiai és kulturális rendezvények.

A Magyar Turisztikai Ügynökség szerint nemzetközi potenciál, nemzetközi lehetőség rejlik a Gyulai Várfürdőben, illetve a fedett családi élményfürdőben, az AquaPalotában.

Fő célcsoportként az 50 év feletti, közepes és magasabb költési hajlandósággal, egészségturisztikai motivációval rendelkező korosztályt jelölték meg, amelynek tagjai a kultúra iránt is érdeklődnek. A másodlagos célcsoportot főként a nyári időszakban a kisgyermekes családok képezik.

A szakemberek szerint a Gyulai Várfürdőben nemzetközi potenciál is rejlik /Fotó: Bencsik Ádám/

Dr. Görgényi Ernő kitért arra, hogy a teljes országos vendégforgalomból a részesedésük eléri a 2,32 százalékot. Ugyanez az arány a külföldi vendégforgalmon belül 0,64 százalékra tehető, míg a belföldi vendégforgalmon belül 3,88 százalék. Figyelemre méltó adat, hogy a Romániából Magyarországra érkező vendégek 13,53 százaléka érkezik térségünkbe. Gyulán több mint 18 ezer vendégéjszakát töltenek Romániából érkező vendégek.

Dr. Görgényi Ernő rámutatott egy ugyancsak fontos tényezőre, illetve statisztikára, amely szerint a térségbe érkező vendégek tartózkodási ideje 2,77 éjszaka, ami meghaladja az országos vidéki átlagot, ami 2,29 éjszakát, vagyis a Gyulára látogató turisták több időt töltenek a városban, mint a vidéki átlag.

Az elemzés szerint a térség legfőbb erőssége Gyula nyugat-európai színvonalú, „besétálható” fürdővárosi miliője. Ezt egyébként a közelmúltban a Gyulára érkező vendégek lapunknak is kiemelték.

Magas márkaerősséggel bírnak

Fontos tényezőként említették, Gyula egészségturisztikai célpontként magas márkaerősséggel bír. Néhány megfontolandó megállapítást is közzétettek a szakemberek, ezek szerint a jelenlegi kínálat kevésbé alkalmas egy hosszú hétvégét meghaladó tartózkodásra, illetve a szálláshelyek terén is még további előrelépést javasolnak, a szálláshelyek jelenleg még kevésbé jövedelmezőek az országos átlagnál.

A turisztikai ügynökség kiemelte, hogy az ágazatot, a turizmust, az idegenforgalmat a településirányítás maximálisan támogatja, ami ugyancsak fontos szempont.

– Most készítjük Gyula város új Desztinációfejlesztési Stratégiáját – hangsúlyozta. – A dokumentum első változata elkészült, a következő hetekben kezdődik a társadalmasítása, azaz a turizmus területén működő vállalkozásokkal és szakemberekkel fogjuk egyeztetni, így készül el a végleges verzió. E munka során segítséget jelent az MTÜ tanulmánya, amelynek nem minden megállapításával értünk egyet, azonban jó látni, hogy alapvetően nagy elismeréssel szólnak városunk turisztikai teljesítményéről.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában