Mezőberény, galériával

2021.06.13. 06:55

Kitettek magukért a teljesíménytúrákon

Mintegy háromszázötvenen vettek részt az Alföld Turista Egyesület által rendezett Körös, valamint Váradi László Teljesítmény- és Emléktúrákon szombaton. Különböző korosztályok kapcsolódtak be a programba, gyalogosok, kerékpárosok és terepfutók egyaránt megmérették magukat az eseményen.

Papp Gábor

20210612 Mezőberény Körös Váradi László Teljesítménytúrák fotó Bencsik Ádám Békés Megyei Hírlap

Fotó: Bencsik_Adam

A rajtnak helyet adó Kálmán Fürdőnél található területen már reggel nyolc óra előtt néhány perccel is sokan nyüzsögtek. Ugyanakkor voltak, akik ekkor már jó ideje úton voltak, hogy teljesítsék a kihívást.

A gyülekező helyen számos nemzedék tagjait, köztük sok fiatal arcot, rengeteg gyereket láttunk, akik már nagyon készültek, hogy elinduljanak a kalandra.

– A Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium, Kollégium és Általános Iskola alsó tagozatából, első négy évfolyamából mintegy 150 diákja vett részt az eseményen, és vágott neki a 10 kilométeres gyaloglásnak – nyilatkozta hírportálunknak Kósáné Barna Magdolna, az iskola igagatóhelyettese, aki szintén a csapattal tartott. Mint elmondta, a szombat munkanapnak számított náluk, a június 15-ét dolgozták le. Ennek kapcsán pedig úgy gondolták, hogy tartalmas, illetve különleges délelőtt töltenek együtt a vakáció előtt, és túráznak egyet közösen. A gyerekek láthatóan jó kedvűen, vidáman, várakozással érkeztek a programra. A 10 ezer méteres gyaloglás teljesítéséhez pedig kiváló alapot szolgáltattak az év közi testnevelés órák. A szakember elárulta, hogy ha nem is ekkora létszámban, de rendszeres résztvevői a túráknak. Mint kiemelte, Falatyné Berkesi Márta a fő mozgatórúgója intézményükben az eseménynek, és évek óta a legsportosabb osztálynak járó elismerést is tőlük érdemlik ki.

Klenovszki Atilla Dobozról érkezett a rendezvényre.

– Hatodik alkalommal vettem részt az eseményen – árulta el hírportálunknak a sportember, aki a 100 kilométeres kerékpáros távon kapcsolódott be a programba. – Szeretem a biciklizést, ahogy az alföldi tájakat is, gyakorlatilag az egész túra rendkívül közel áll hozzám. Attila előzetesen úgy számolt, hogy 4-5 óra alatt teljesíti a távot. – Kellemes, szép tájakon tekerhetünk, ami teljesen leköti a figyelmünket – fogalmazott. A kerékpáros egyébként főleg tavaly elég sok versenyen vett részt, idén viszont kevesebb lehetősége nyílt erre. Mint megtudtuk, egy-egy alföldi megmérettetésre a Doboz-Szeged útvonalon készül, készülnek.

Földes Péter, az Alföld Turista Egyesület elnöke lapunknak elmondta, mintegy 350-en vettek részt a túrákon. A rendezvényre az egész országból, például Budapestről, Kunszentmártonból, Karcagról, Szolnokról és megyénk több helyéről egyebek mellett Békéscsabáról, Gyuláról és Szarvasról is érkeztek sportolók. Az első résztvevők kifejezetten korán, reggel öt órakor indultak el az 50 kilométeres gyaloglásra. Ők elsősorban olyan sportolók voltak, akik szerették volna elkerülni az erős napsütést. A félszáz kilométeren egyébként közel hetvenen álltak rajthoz. Korábban volt, aki a mai napi helyi csúcsnak számító néhány perccel több mint 4 óra alatt teljesítette ezt a kihívást, de ehhez általában a legtöbbeknek 8-12 órára is szükségük van.

Szép tájakon vezetett az út

Gyaloglásban az 50 kilométer mellett 30, 20, és 10 kilométeres távon indulhattak az érdeklődők. A 20 és 30 kilométeren terepfutók is részt vehettek, míg a kerékpárosok a 100 kilométert teljesíthették. A diákoknak köszönhetően a 10 kilométeres gyaloglásban neveztek legtöbben, de a 20 és az 50 kilométer is nagyon népszerűnek számított. Utóbbi a sokat túrázók körében különleges kedvelt táv. A félszáz kilométer a Kálmán Fürdőtől indulva Boldishát, Köröstarcsa, a Mérgesi-gát, a Büngösdi-csatorna, a Bélmegyeri-csatorna, Bélmegyer, a Hosszúfoki-csatorna, a Kettős-Körös és a Laposi kertek érintésével ért vissza Mezőberény. Minden résztvevő térképet és pontos leírást is kapott, az igazodási pontokon csokoládé, sütemény, víz is várta a résztvevőket. A visszajelzések szerint ezt a fajta családias rendezést kifejezetten szeretik az indulók. Mintegy 30 szervező dolgozott azért, hogy minden flottul menjen, minden a legnagyobb rendben legyen.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában