birtokvédelem

2021.06.08. 06:55

Csendre vágynak a lakók Békéscsabán

Hangos szex, kutyaugatás, macskanyávogás, családi veszekedések miatt is panaszkodnak egymásra a szomszédok. Akit zavar az állandó zaj, birtokvédelmi eljárást kezdeményezhet a jegyzőnél vagy a járásbíróságon.

Licska Balázs

Fotó: Shutterstock

Pont a kisgyermek délutáni alvási idejében minden nap 40 percig zajló felújítás; kutyák és macskák hangja; konyhai kalapálás; zenehallgatás és házibulik; családi veszekedések; rendszeres és hangos nemi élet, ráadásul nyaranta nyitott ablaknál; éjszakai, hajnali porszívózás; folyamatos ordibálás – többek között ilyen ügyek miatt kap bejelentést a Békéscsabai Lakásszövetkezet a társasházakban élőktől.

A házirend alapján 22 és 7 óra között tilos minden olyan zajongás, ami a szomszédba áthallatszódhat, és így zavarhatja a környező lakásokban élőket.

Azt is kérték, hogy a felújítási, szerelési munkákat munkanapokon 8 és 18 óra, szombaton 9 és 14 óra, vasárnap 9 és 12 óra között végezzék, és ekkor használják a zajt okozó háztartási gépeket is a lakók. Lehet tartani rendezvényeket, de csak annyira, hogy az a szomszédokat a pihenésben ne zavarja.

A lakásszövetkezetnél kérdésünkre kiemelték: bár a házirend mindenkire kötelező érvényű, nincs lehetőségük megbüntetni azokat, akik arra fittyet hánynak, mivel az ingatlankezelő nem hatóság. Ugyanakkor az, aki olyan zajt kelt, amely a többi tulajdonost zavarja, birtokháborítást követhet el.

Az éjszakai pihenésünket is megkeseríthetik a hangos szomszédok /Illusztráció: Shutterstock/

Nincs olyan helyi rendelet Békéscsabán, amely megszabná, hogy mikor lehet füvet nyírni, flexelni, illetve amely más, erős hanghatással járó tevékenységet korlátozna – ismertették a békéscsabai városházán. Elmondták: ha a zavarás hanghatás miatt valósul meg, akkor elsődlegesen csendháborítás miatt lehet jelzéssel élni a rendőrségi felé. A csendháborítás ugyanis napszaktól és decibelértéktől függetlenül elkövethető, ha valaki a zajos tevékenységével szükségtelen mértékben zavarja a környezetét. Ilyen bejelentés esetén a rendőrség azonnal intézkedhet.

A másik lehetőség, hogy a panaszos írásban és illetékbélyeg lerovásával birtokvédelmi eljárást kezdeményez:

egy éven belül fennálló probléma esetében akár a jegyző, akár a járásbíróság előtt, egy éven túlinál viszont csak a járásbíróság előtt van erre lehetőség. Az eljárásban a szükséges adatokat és bizonyítékokat a kérelmezőnek kell benyújtania.

Évente általában tíz birtokvédelmi eljárás iránti kérelem fut be a békéscsabai városhá­zára – közölték. Az eljárás során meg kell adni a kérelmező nevét és címét, valamint annak a nevét és címét is, akivel szemben kéri a birtokvédelmi eljárást a panaszos. A beadandó dokumentumban le kell írni részletesen a problémát, hogy az hol és mikor valósul meg, sőt, azt is meg kell adni, hogy milyen döntést vár a jegyzőtől.

A jegyző eltilthatja a birtoksértőt a birtoksértő magatartásától, kivéve, ha nyilvánvaló, hogy a kérelmezőnek tűrnie kell a zavarást.

Kérelemre jogosult a hasznok, a károk és a költségek kérdésében is határozni. A jegyző a kérelmet határozattal több indok miatt is elutasíthatja, ezek egyike, hogy a kérelemben foglaltakat a megismert bizonyítékok alapján nem találta megalapozottnak. Aki a jegyző döntésével nem ért egyet, bírósági eljárást kezdeményezhet.

A városházán hangsúlyozták: érdemes mérlegelni a kérelem benyújtásakor, hogy a kérelmező hol indítja el az ügyét, mivel például a jegyzői eljárásban nem lehet kötelezni arra a vitában álló feleket, hogy személyes egyeztetésen megjelenjenek, míg a bírói eljárás során a személyes megjelenési kötelezettség előírható, illetve a vita eldöntéséhez szükséges szakértő kirendelése is kérhető.

Senki sem tehet meg otthonában bármit, amit csak akar – a szomszédok nyugalmára is gondolni kell

A tulajdonos az úgynevezett dolog használata során köteles tartózkodni minden olyan magatartástól, amellyel másokat, különösen a szomszédokat szükségtelenül zavarná. Senki sem tehet meg ezért a saját telkén vagy lakásában bármit, amit csak akar, tekintettel kell lennie a környezetében élők azon jogos igényére, hogy saját ingatlanukat ők is békésen, nyugodt körülmények között birtokolhassák – ismertették a Gyulai Törvényszéken.

A birtokvédelmi eljárásról elmondták: a jegyző előtti eljárás előnye abban rejlik, hogy rövid határidővel – 15 napon belül – köteles dönteni a birtokvédelem kérdésében. Határozatát pedig a meghozatalától számított három napon belül végre kell hajtani. De a birtokos a bíróságtól is kérheti az eredeti birtokállapot helyreállítását vagy a zavarás megszüntetését.

A szomszédok közötti jogvitában a bíróságnak abban kell állást foglalnia, hogy a zavarást az adott fél köteles-e tűrni. Ez mindig az ügy egyedi körülményei alapján határozható meg – folytatták. A bíróság a birtokvédelmi perekben a felek indítványai alapján bizonyítási eljárást folytat le: a felek mellett meghallgat tanúkat, minden olyan bizonyítékot megvizsgál, amely alkalmas a tényállás megállapítására, valamint akár szemlét is tarthat.

A Gyulai Törvényszék illetékességi területén lévő hét járásbíróságon 2019-ben 30, tavaly 26 birtokvédelmi per indult: például átlógó ágak lemetszése, fa kivágása, zavaró szag- és hanghatás megszüntetése miatt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában