Szendrey Júliára emlékeztek Mezőberényben

A jelmezes, színházi megformálásra törekvő összeállítás gerincét a nagy magyar múzsa naplórészletei és versei adták, melyre reflektálnak a férj, Petőfi Sándor Úti Levelek részletei és Júliához írt költeményei. Színesítették, kiegészítették a programot a kortársak feljegyzései, korabeli újságcikkek, kordokumentumok. A műsorban elhangoztak még Szendrey Júlia saját, egykorú dallamokra írt népies műdalai, Petőfi énekelt versei, illetve néhány hangszeres dallam az 1840-es évek magyar társasági életéből. A produkció a kort megidéző látványvilággal, a zene és az irodalom egységével hozta közelebb Szendrey Júlia egyéniségét, melyben fellelhető a korra oly' jellemző szabadságvágy.

Smiriné Kokauszki Erika, az Orlai Petrics Soma Könyvtár, Muzeális Gyűjtemény és Művelődési Központ igazgatója elmondta, a városban több szempontból is különleges jelentőséggel bír Szendrey Júlia emléke.

– Egyrészt még fiatal lányként ő maga is tanult a településen, másrészt férjét, Petőfi Sándort is erős rokoni és baráti szálat fűzték Orlai Petrics Somához, így a költő is több alkalommal járt Mezőberényben. Legutoljára már a feleségével. A csütörtöki műsor ezért is bírt kiemelt fontossággal – hangsúlyozta a szakember.

Csete Gyula, az OPSKMM Muzeális Gyűjteményének vezetője, néprajzos-muzeológus szakember lapunknak elmondta, Petőfi Sándor későbbi felesége 1828. december 29-én született Keszthelyen, Szendrey Ignác – Festetics László uradalmi jószágigazgatója – és Gálovics Anna első gyermeke volt.

Az édesapát rövidesen Keszthelyről a Tiszántúlra szólították a teendők, az 1830-as években a Festeticsekkel rokonságban álló Károlyi család erdődi, orosházi, mágocsi birtokain kasznárkodott. Hozzátette, így fiatal lányként, 9–10 évesen Szendrey Júlia útja is a mai Békés megyébe vezetett. Júlia 1838-tól a közeli, mezőberényi jó hírű Festetich Vincéné-féle leánynevelő intézetbe került. Az iskolát Benka Ádám helyi gimnáziumigazgató köztiszteletben álló felesége, özvegy Major Zakariásné Thomaházy Erzsébet és lánya, Kuczián Györgyné Major Zsófia vezette. Az erkölcsös, vallási alapú nevelésen kívül a mindennapi élet gyakorlati kívánalmaira helyezték a hangsúlyt: szőni, fonni, varrni, kézimunkázni tanították a növendékeket. Szendrey Ignác elsősorban konok, makacs természetű leánykája megzabolázását remélte a nevelőktől, ugyanis „Júlia is dacos teremtés volt, igazi apja-leánya, aki édesapjától örökölte nyakasságát és dacosságát”.

Szendrey Júlia 1840-ben távozott Berényből, rövid erdődi tartózkodás után a pesti Tenczer Lilla-féle intézetben folytatta tanulmányait, ahol a tizenéves hölgyek számára szükséges valamennyi ismeret (német nyelv, zene, tánc, illemtan, rajz) elsajátítására lehetőség nyílt.

Az asszony Andersen meséit is lefordította, fia szerint pedig „toll és főzőkanál volt a kezében”

Szendrey Júlia még egy alkalommal, 1849 júliusában járt Mezőberényben. Berényi tartózkodásuk alatt írta Petőfi Sándor utolsó ismert versét, a Szörnyű időt. Az itt töltött napokról Júlia 1930-ban megjelent naplójában olvashatunk. A költő Berényben döntött úgy, hogy a haza elvesztéséből fakadó elkeseredettsége miatt Bem táborába megy Váradra, végül egyébként a fehéregyházi csata lett végállomás.

– Szendrey Júlia korának ismert, művelt asszonya volt, verseket írt, műfordításokat készített, naplóbejegyzéseket készített, ezekben neveltetéséről is szót ejtett – hangsúlyozta kérdésünkre Csete Gyula.

Fia, Horvát Árpád emlékezetében úgy élt Szendrey Júlia, mint akinek „Toll és főzőkanál volt a kezében”. Saját elbeszéléseket, esszéket, verseket írt, s Magyarországon 1856-ban az ő fordításában jelentették meg először Andersen meséit. Mellszobra, Udvardy Anikó alkotása Mezőberényben a Wenckheim–Fejérváry-kastély előtt látható.

Szendrey Júlia második férjétől különválva, 1868. szeptember 6-án Pesten halt meg. Temetéséről matuzsálemi kort megélt édesapja, Szendrey Ignác gondoskodott.