Gyula

2018.10.08. 19:50

Ürüléket is kidobtak a szelektív szigetekre

Egyelőre még a kertvárosi részeken sem aktuális a szelektív hulladékgyűjtő szigetek kivezetése, pedig a cél már rövidebb távon is az lenne – hangzott el a gyulai képviselő-testület legutóbbi ülésén. A változást viszont már csak azért is szorgalmazzák, mert a létesítményeket nem mindenki a rendeltetésüknek megfelelően használja, a rothadt krumplitól az egyéb ételmaradékig sok minden került már a szigetre.

P. G.

Szeéektív hulladékgyűjtő edények

Az egyébként összmegyei és helyi problémának is számító kérdést Kiss Szabolcs vetette fel a gyulai képviselő-testület legutóbbi ülésén. Az önkormányzati képviselő már korábban is kifogásolta a szelektív szigetek működésével kapcsolatos anomáliákat, és javasolta, hogy legalább a kertvárosi részen próbálják meg kivezetni ezeket a létesítményeket, hiszen a sárga szelektív gyűjtők már háztartásonként elérhetőek.

Két héttel ezelőtt, a csütörtöki tanácskozáson ismét felvetette ennek lehetőségét, hiszen jó néhányan nem megfelelően gyűjtik a szelektív hulladékot, az ételmaradéktól a kutyaürülékig sok nem odavaló dolog került már ezekre a helyekre. Mindez rengeteg kellemetlenséget okoz a közelben élőknek, és a környezetet is alaposan elcsúfítja. A képviselő kérdésként vetette fel, hogy a szelektív gyűjtésre szolgáló sárga kukák kiválthatják-e a szelektív szigeteket.

Daróczi László, a Gyulai Közüzemi Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója válaszában úgy fogalmazott: egyelőre akadályokba ütközik a szelektív szigetek kivezetése.

– Kétféle probléma is nehezíti mindezt – ecsetelte a szakember. – Eddig valamivel több mint 3800 sárga kukát vettek át a kertes házakban élők a tervezett 7000-8000-hez képest. Ez válthatja ki hosszú távon a jelenlegi rendszert, de egyelőre erre még nincs meg a lehetőség. A szelektív szigeteket valóban meg kellene szüntetni a kertvárosi részeken, a lakótelepeken – jellegükből adódóan – más a helyzet.

Gyulán a szelektív kukák mindössze felét vették át a kertes házakban élők, ezért a szigetek kivezetése még nincs napirenden. Illusztráció: MW

Daróczi László a második problémaként megerősítette, hogy a szigeteket valóban sokan nem arra használják, amire kellene. A papír, üveg, műanyag és egyéb fémek mellé gyakran kommunális és egyéb hulladékot is kidobnak. Élelmiszer, használt ruhanemű és döglött kisállatok is kerültek már ezekre a helyekre.

Megtörtént, hogy vélhetően valakinek a pincéjében tönkrement egy zsák krumpli, amit utána bedobott az üveghulladék közé. A cégnek ezért fel kellett fogadnia egy csapatot, hogy megtisztítsák a hulladékot. Egyértelmű bizonyítékok nincsenek, de lakossági visszajelzések és következtetések alapján nem kizárható, hogy esetenként vállalkozások helyeznek el nagyobb mennyiségű szelektív szemetet. A kikerült több száz üdítőspalackot például nagy valószínűséggel nem egy magánházban termelték ki.

Alt Norbert alpolgármester, önkormányzati képviselő is megerősítette, hogy saját tapasztalatai szerint is számos más jellegű, nem odavaló hulladék kerül a szelektív szigetekre. A probléma egyébként a megye számos településén jelentkezik.

Nagyon sok szemét nem odavaló

Daróczi László Alt Norbert alpolgármester felvetésére elmondta, a szelektív hulladékgyűjtőben néha viszonylag magas a nem odavaló szemét aránya. A már említett krumplis eset mellett más alkalommal is előfordult olyan, hogy kézi erővel kellett átválogatniuk és megtisztítaniuk a hulladékot.

– A szelektív hulladékot leadjuk, de tőlünk csak akkor veszik át, ha a szennyezettsége maximum tíz százalék – fogalmazott Daróczi László. – Ellenkező esetben kötbért számolnak fel.

Az ügyvezető igazgató a múlt heti testületi ülésén kiemelte, hamarosan újra felhívják a lakosság figyelmét a sárga kukák használatának fontosságára, s ezzel párhuzamosan kérte a testületet is, hogy segítsenek a népszerűsítésben. A törvényi háttér azért is érdekes, mert a jogszabály nem a közüzemi kft.-t és az önkormányzatot, hanem a lakosságot kötelezi a szelektív hul­ladékgyűjtésre.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában