Vetélkedő

2018.09.25. 12:49

Békéscsabai középiskolások mérték össze tudásukat

Középiskolásoknak szervezett helyismereti, helytörténeti vetélkedőt kedden délelőtt Békéscsaba főterén a megyei könyvtár, a viadalon a lexikális tudás mellett számított az ügyesség is.

L. B.

A feladatok között volt olyan, hogy régi fényképek alapján kellett épületeket felismerniük, majd azokat a jelenlegi állapotukban újra megörökíteniük. A Szent István téren a színpadon, valamint öt sátornál különféle feladatokkal találkoztak az ifjak. Felelevenítették, hogy 1718-ban miként költöztek, érkeztek a szlovák családok Csabára, egy alaposan megpakolt szekérrel kellett egy kört megtenniük úgy. Bár hungarikumot, csabai kolbászt nem kellett készíteniük, a hideg időben biztos csípős feladat volt egy daráló megfelelő összeszerelése.

Fotók: Lehoczky Péter

Munkácsy Mihály városában nem lehetett meglepő, hogy az úgynevezett activity feladvány részeként fogalmakat kellett vászonra festeniük, majd azt a csapat többi tagjának felismerniük. A festőgéniusz alkotásai egy másik feladatnál is fontos szerepet kaptak: puzzle darabkákból, részletekből kellett kirakniuk az ismert műveket, majd megmondaniuk azok címét. Helyismeretükről is számot adtak a diákok: egy vaktérképen kellett jelezniük, hogy hol helyezkednek el a megyeszékhely jellegzetes épületei.

 

A vetélkedőt megnyitó köszöntő beszédében Szarvas Péter polgármester elmondta: több rendezvényt valósítottak meg idén annak alkalmából, hogy 300 éve telepítették újra Békéscsabát. Fontosnak ítélte, hogy a békéscsabai vagy a városban tanuló fiatalok tisztában legyenek a város törtelmével, a múlt legfontosabb eseményeivel, a leghíresebb emberekkel. Kiemelte: a vetélkedővel minden diák nyer, hiszen bővítik Békéscsabával kapcsolatos ismereteiket, azonosulnak azzal a várossal, ahol élnek vagy tanulnak – és mindez hozzájárulhat ahhoz, hogy a boldogulásukat is itt keressék.

A zsűriben hárman kaptak helyet: Varga Tamás, a polgármesteri hivatal osztályvezető-helyettese, Martyin Emília, a múzeum osztályvezetője, valamint Ugrai Gábor történelemtanár, a városvédő és városszépítő egyesület elnökségi tagja.

A vetélkedőt a Szlovák Gimnázium csapata nyerte, megelőzve a Gészi tizedikeseit, az andrássysokat, a közgéseket és a Gészi tizenkettedikeseit.

A győztes csapat /Beküldött felvétel/

Szerdán az általános iskolások mérik össze tudásukat, azt a versenyt a múzeum szervezi, és annak majd a Csabagyöngye Kulturális Központ ad otthont.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában