Hét év hallgatás után jelentkezett költeményekkel

– Mennyiben hatott az alkotás folyamatára a tudat, hogy megzenésítik a verseket?

– Dalszövegeket eddig nem írtam. Kivételt jelent a Napsugár Bábszínház részére készített szövegkönyv. Éppen ezért az első kérdésem az volt az együttes vezetője felé, hogy mit vár tőlem, dalszöveget vagy verset. Szerencsére azt mondta, verseket szeretne, mert mindaz

alapján, amivel addig találkozott tőlem, el tudja képzelni a közös munkát. Tehát nem kérte, hogy teljes mértékben kilépjek a komfortzónámból.

– Alkotás közben miként hallotta a verseket, dalként vagy mintha szavalna?

– Egyértelműen versként működtek. Az előfordult esetenként, hogy mivel tudtam, mi a végső cél velük, ezért valamiféle dallam elindult a fejemben, de soha nem osztottam meg az együttes tagjaival. Nem szerettem volna befolyásolni a munkájukat, és azt sem engedtem, hogy csupán a dallam vezessen.

– Mennyire elégedett az eredménnyel?

– Nagyon! A dalokat bizonyos időközönként, a véglegesítés után küldték el nekem. Bevallom, nem elsőre szólított meg mindegyik, érdekes volt, hogy zenében szólaltak meg a szövegeim. De most akár dúdolni is tudom őket. Úgy gondolom, hogy a hanganyag leír egy egész különleges ívet, és minél többször hallgatom meg, annál többet képes adni.

– Mely parancsolat feldolgozása okozta a legtöbb fejtörést?

– Kettőt említenék nehéznek, a Ne ölj!, Ne paráználkodj! parancsolatokat. Mindkettőnél próbáltam figyelembe venni a felmerülő körülményeket, sokakkal beszélgettem. A Ne paráználkodj! esetében érveléssel dolgoztam végül, a Ne ölj!-nél gyakorlatilag visszatértem az eredeti értelemhez, hogy Ne gyilkolj! A legkönnyebben a bálvány témát közelítettem meg, nagyon gyorsan megíródott, hirtelen, szikraként pattant ki.

– Egy felkérés miatt születtek meg a versek. Nem érzett emiatt egyfajta kényszert az alkotás közben?

– Nem, ugyanis testhezálló volt a téma. Azonkívül Orbán Ferenc nem szabott határidőt, emiatt nagyon nagy szabadságot élveztem. Tudtam a magam tempójában dolgozni. Mindig kijelöltem a következő parancsolatot, amin fejben dolgoztam egy ideig. Ötleteket gyűjtöttem, beszélgettem róla emberekkel. Végül a versek egy-egy ihletett pillanatban álltak össze.

– Milyen volt a kötet, lemez fogadtatása?

– Rendkívül hálás vagyok, mert mindenhol nagy szeretettel és érdeklődéssel fogadták. Nagy öröm számomra, hogy olyan érdeklődőkkel találkozom a bemutatókon, akik elmesélik a saját gondolataikat egyik vagy másik parancsolattal kapcsolatban. Ez azért is nagyon jó, mert azt jelzi, hogy nem jártam tévúton. Arra törekedtem a munka során, hogy egy váratlan, új perspektívába helyezzem a tömören összefoglalt, egyértelmű iránymutatásokat. S így megfigyelve őket, hosszabb ideig elgondolkodva rajtuk talán mélyebb értelmet nyernek.

A Bárkaonline felületének a szerkesztője is egyben

Farkas Wellmann Éva 1979. március 19-én született Marosvásárhelyen. A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem magyar–angol szakán végzett 2001-ben, majd magiszteri képesítést és doktori címet szerzett. Dolgozott nyelviskolában, a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon szerkesztőjeként, címzetes angoltanára volt a székelyudvarhelyi Orbán Balázs Általános Iskolának, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem újságíró szakán 20. századi magyar irodalmat tanított.

Első verse tizenhét éves korában jelent meg. 1998 óta rendszeresen közöl kritikákat, tanulmányokat is. Verseskötetei: Itten ma donna választ (2002), Az itt az ottal (2011). 2011 óta Békéscsabán él. Jelentősebb elismerései: Látó-nívódíj, Méhes György-debütdíj, Móricz Zsigmond-ösztöndíj, Irodalmi Jelen költészeti díj, a Csokonai Vitéz Mihály Irodalmi és Művészeti Társaság Lilla-díja.

Főállásban a Bárka folyóirat online felületének a szerkesztője, de emellett oktat Budapesten az Előretolt Helyőrség Íróakadémián. Kritikákat, kulturális újságcikkeket is ír, Békéscsabán pedig irodalmi rendezvényeket szervez.