Békés vármegye

2023.09.01. 12:27

Tanévkezdés: rendőrök és polgárőrök figyelnek a gyerekekre az iskoláknál – videóval

A gyermekek biztonságát erősítő és az iskolások szabályos közlekedését célzó programjairól tartott sajtótájékoztatót a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság, illetve a Békés Vármegyei Polgárőrök Szövetsége pénteken reggel Békéscsabán, a Bartók Béla út és a Petőfi utca forgalmas kereszteződésében. A balesetek megelőzése érdekében ezen a helyen is rendőrök segítik az iskolához autóval érkező szülőket és az úttesten átkelő gyermekeket.

Papp Gábor

Figyelnek rá, hogy a legkisebbek is biztonságosan érjenek be az iskolába.

Fotó:  Bencsik Ádám

Deményné Tűri Zsanett rendőr hadnagy, a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense lapunknak elmondta, a rendőrség minden évben országos program végrehajtásával és helyi kezdeményezések megvalósításával készül a biztonságos tanévkezdésre.

– Békés vármegyében 69 olyan intézmény van, ahol polgárőrök vagy rendőrök segítik a diákokat, hogy biztonságosan eljussanak az iskolába. Emellett kilenc helyszínen zebrazsaruk ugyancsak segítik a közlekedést – emelte ki a sajtóreferens. A zebrazsaruk olyan kisdiákok, akik közlekedési ismereteket tanultak, és példamutatásukkal, iránymutatásukkal járulnak hozzá közlekedő társaik biztonságához.

Deményné Tűri Zsanett kifejtette, emellett működik az iskolaőrprogram, az iskolaőrökkel akár a szülők és a diákok, akár a tanárok is felvehetik a kapcsolatot, ha probléma adódik. Elérhetőségük minden iskolában megtalálható egy jól látható helyen, plakáton, emellett további feladatuk, hogy osztályfőnöki órákon balesetmegelőzési, illetve bűnmegelőzési előadásokat, foglalkozásokat tartsanak, és válaszoljanak a felmerülő kérdésekre. 

Zebrazsaru munkában Békéscsaba egyik legforgalmasabb kereszteződésében. Fotó: Bencsik Ádám 

Kérdésünkre a sajtóreferens elmondta, a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányságon hosszú évek óta hagyomány, hogy a tanév első napján, szeptemberben egy forgalmas kereszteződésben, amelynek közelében iskola található, rendőrök, baleset-megelőzési szakemberek és zebrazsaruk segítik a közlekedést. Ez történt pénteken reggel Békéscsabán a sajtótájékoztatónak helyet adó Bartók Béla út és Petőfi utca kereszteződésében is. Ilyenkor felhívják a figyelmet arra is, hogy melyek a legfontosabb szabályok, mire érdemes odafigyelni, hogy a tanítás biztonságosan kezdődjön, és úgy is érjen véget.

Tomán Zoltán, a Békés Vármegyei Polgárőrök Szövetségének elnökségi tagja kiemelte, az Egy iskola, egy polgárőr programjuk keretében szervezetük tagjai az iskolák közelében teljesítenek szolgálatot. A polgárőrök nem csak tanévkezdéskor, hanem egész évben jelen vannak vidéken is az oktatási intézmények környékén.

– A reggeli és délutáni órákra egyaránt igaz mindez – tette hozzá. Mint mondta, az autós közlekedésre, a gyerekek biztonságos iskolába jutására, a gyalogos átkelőkön való átjutására egyaránt figyelnek. Emellett jelenlétüknek egyéb megelőzési területeken, például a drogprevencióban is szerepe van.

Előzetesen beszéljünk gyermekünkkel

Zahoránné Márton Brigitta rendőr hadnagy, a Békés Vármegyei Baleset-megelőzési Bizottság tagja arra hívta fel a figyelmet, hogy a tanévkezdés mindig az év egy nehezebb időszakának számít, hiszen nyáron a többség elszokott a nagyobb forgalomtól.
– Így ez ismét egy új helyzet, hiszen sokkal többen közlekednek reggelente, illetve délutánonként – fogalmazott a szakember. Éppen ezért javasolta, hogy mindig induljunk el időben, ne kapkodjunk, ne siessünk. – Akár érdemes korábban elindulni, hogy elkerüljük a közlekedési fennakadást, hogy szabályosan közlekedjünk, hogy biztonságban megérkezzünk – tette hozzá.
Kitért arra, hogy ha egy-egy gyermek egyedül gyalogosan vagy kerékpárral érkezik az iskolába, akkor nagyon fontos előre átbeszélni a leglényegesebb tudnivalókat. – Beszéljünk arról, hogy milyen útvonalon érkezik, hogy elkerülje azokat a helyzeteket, amelyek esetleg ismeretlenek számára – hangsúlyozta a szakember.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában