tábor

2020.06.26. 16:07

Át-Járásban erősítik rendészeti tudásukat a megyei fiatalok

Már hatodik alkalommal nyitotta meg kapuit hét elején az Át-Járás tábor Gyulán. A már hagyományos, korábban öthetes, elsősorban hátrányos helyzetű gyermekeknek szervezett nyári program új kezdeményezésként idén egy háromhetes, speciális ismereteket és élményeket adó rendészeti táborral egészült ki.

Papp Gábor

Fotó: LP6DMK2

A résztvevők rendészeti ismereteket is oktató középiskolákból, például Békéscsabáról, Gyuláról, Békésről kerülnek ki, és heti turnusokban váltják egymást. A három említett hét alatt összesen több mint 150 rendészeti tagozatos fiatal vesz részt a tartalmas foglalkozásokon és közösségi programokon. Az első turnus zárását pénteken rendezték.

Telekné Furák Mónika, a BMRFK bűnmegelőzési osztályvezetője hírportálunknak elmondta, a táborban a tanulók a rendőrség több szakterületének munkájával is megismerkednek, valamint katonai ismeretekre ugyancsak szert tesznek. Így például megtanulják a terepen való tájékozódást, a térképek, valamint a tájoló használatát. Az elméleti ismeretek mellett a gyakorlati tudáson lesz a hangsúly.

A diákok számos érdekes kihívással, feladattal ismerkedhettek meg /Fotók: Lehoczky Péter/

A diákok megismerik a közelharc technikákat, tanulnak vízből menteni és biztonságos körülmények között lőgyakorlaton is részt vehetnek. A program a pályaválasztást is segíti, hiszen a középiskolások a különböző foglalkozásokon kérdezhetik is a rendőröket, információkat kaphatnak a rendőri hivatásról, rendészeti képzésekről. Emellett a tábor lehetőséget biztosít a rendészeti tagozatos diákok számára előírt szakmai gyakorlat teljesítésére is. A fiatalok könnyedebb formában mélyíthették, szélesíthették tudásukat. Hétfőn a rendőrség, kedden a katasztrófavédelem, szerdán a honvédség, csütörtökön a büntetés-végrehajtási intézet tartott bemutatót, foglalkozásokat a diákoknak, pénteken a drogprevenció jegyében a Független Egyesület volt a program vendége.

Dr. Garamvölgyi László r. dandártábornok, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács kommunikációs igazgatója a pénteki záróeseményen hangsúlyozta, a rendészeti hivatás megtanítja a szakmában dolgozókat az ügy iránti alázatra.

– Ez a szolgálat a társadalmi munkamegosztásban előkelő helyen szerepel – fogalmazott, majd hozzátette: a tábor kiemelt célja, hogy tartalmas időtöltést biztosítsanak a fiataloknak, akik magasan kvalifikált szakemberektől tanulhatnak meg alapvető ismereteket.

Vlcskó Pál, a Békéscsaba Szakképzési Centrum szakmai főigazgató-helyettese kifejtette, a rendőrségnek, a rendőri hivatásnak hazánkban 70-80 százalékos az elfogadottsága. Ennek kapcsán úgy vélekedett, az emberek számára fontos a biztonság, a rend.

Dr. Kis Péter r. ezredes, a megyei rendőr-főkapitányság bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettese, dr. Garamvölgyi László, r. dandártábornok, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács kommunikációs igazgatója, Telekné Furák Mónika, a BMRFK bűnmegelőzési osztályvezetője /Fotó: BMRFK/

– A tábor pedig segít abban, hogy a társadalomban tovább vigyék ennek üzenetét, hogy minderre szükség van, ahogy azokra is, akik ezt biztosítani tudják – fogalmazott. A tábor a Belügyminisztérium Nemzeti Bűnmegelőzési Tanácsának támogatásával valósul meg. A három rendészeti témájú hét után öt héten át 250 hátrányos helyzetű gyermek vesz majd részt az „Át-Járás” tábor ismeretterjesztő és szabadidős programjain.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában