Fejlesztés

2023.11.08. 15:03

Megújul a műfüves nagypálya Gyulán

Befejezéséhez közelít a gyulai műfüves nagypálya mintegy 175 millió forintból megvalósuló fejlesztése. A Magyar Labdarúgó Szövetség támogatásával megvalósuló beruházás része annak az évek óta tartó folyamatnak, amivel a városban a tömegsport, illetve az utánpótlássport körülményeit, a rendelkezésre álló infrastruktúrát fejlesztik.

Papp Gábor

Kertes István, a Gyulasport Nonprofit Kft. ügyvezetője és Kónya István, Gyula alpolgármestere

Fotó: Für Henrik

A helyi labdarúgásban az elmúlt években több változás is történt, 2018 július 1-vel az utánpótlás a Gyulasport Nonprofit Kft. égisze alá került – nyilatkozta lapunknak a fejlesztés helyszínén Kertes István. A Gyulasport Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta, Gyula körzetközponti státuszt nyert el, amihez kapcsolódóan, hogy ahhoz a megfelelő, a lehető legjobb szakmai színvonalat biztosítsák, számos beruházást valósították meg.

– Ebbe a sorba illeszkedik a műfüves nagypálya felújítása is – tette hozzá. – A létesítmény 2012-ben épült, így már 10-11 éves múltra tekint vissza. Az elmúlt bő egy évtizedben szerencsére rengetegen és rengeteget használták, éppen ezért megérett a rekonstrukcióra. A felújítást saját forrásból nem biztos, hogy tudtuk volna finanszírozni, ezért is nagyon lényeges a már említett körzetközponti szerep. Annak köszönhetően pályázhattunk a Magyar Labdarúgó Szövetség kiírására, és a 175 millió forintos beruházáshoz az MLSZ által biztosított 90 százalékos támogatást csak 10 százalékos saját forrással kellett kiegészítenünk.

A szakember kifejtette, a beruházásnak köszönhetően a pálya megfelelő állaga és állapota 10-15 évre biztosított. A munkálatok során felszedték a régi műfüvet, javították az alatta lévő talajszerkezetet, azt beszintezték, illetve teljesen új műfüves borítás került a pályára, valamint a létesítményt körül is hálózták.

Kónya István, Gyula alpolgármestere elmondta, az elmúlt nyolc évben közel 1,2 milliárd forint érkezett Gyulára a sportinfrastruktúra fejlesztésére, illetve működésre. Teljes mértékben, kívül-belül megújult a Prohászka Zsolt Városi Tornacsarnok és az Id. Christián László Városi Sporttelep is szemmel látható fejlesztésen ment és megy keresztül.

– Ennek jelentős része az úgynevezett TAO adta lehetőségeknek köszönhető, illetve nagyon jelentős forrást jelentettek az egyedi elbírálású pályázatok, támogatások – hangsúlyozta. Kónya István kiemelte, az önkormányzat a sportot stratégiai területnek tekinti.

– A tömegsport és a szabadidősport mindig is népszerű volt a városban, és a lehetőségek szerint igyekeztek is mindig fejleszteni a kapcsolódó infrastruktúrát – folytatta a gondolatot. – Az elmúlt nyolc évben mindez még hangsúlyosabb szerepet kapott, és az utánpótlás-nevelés terén ugyancsak komoly előrelépés történt.

Példaként említette, hogy a labdarúgás területén néhány éve alig több mint 100 gyermek sportolt az utánpótlásban, míg napjainkra ez a szám megduplázódott, és hasonló növekedés történt női kézilabdában is.

– A gyerekek és a szülők visszajelzései kedvezőek, mi pedig dolgozunk tovább a még jobb körülményekért – tette hozzá. Az alpolgármester kiemelte azoknak a gyulai vállalkozóknak a szerepét, akik társadalmi szerepvállalásként fontosnak tartják a város sportjának fejlesztését.

– Külön elismerés illeti azokat is, akik nem csak a TAO adta lehetőségek keretében, hanem saját bevételükből, jövedelmükből is áldoznak arra, hogy a gyulai emberek szabadidejükben jó, illetve kiváló infrastruktúra mellett sportolhassanak. Külön köszönet azoknak, akik az utánpótlás-nevelés fejlesztését is szolgálják, és ezzel segítik a gyerekek, fiatalok egészség-megőrzését – fogalmazott. Az alpolgármester elmondta, az utánpótlás-rendszernek stabilitást ad a kiválóan kvalifikált edzői gárda, amelynek tagjai folyamatosan képzik magukat, és kiváló szakmai hátteret adnak ezzel a fiatalok sportolásának.


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!