Mudfield

2022.01.23. 15:15

Új lemezzel jelentkezett a szeghalmi zenekar

2021 végén új lemezzel jelentkezett a sárréti Mudfield. Ennek apropóján kerestük meg a zenekart, a frontember, Kovácsovics Máté pedig készséggel avatott be a harmadik korong munkálataiba, valamint a csapat idei terveibe.

N. T.

Komoly tervekkel vágott bele 2022-be a Mudfield /Fotó: Pozojevich Miklós/

Hogyan összegezné az elmúlt évet a zenekar szempontjából? Mi volt a legnagyobb tanulság?

– Alapvetően sokkal pozitívabb volt a tavalyi évünk, mint a 2020-as, a vírushelyzetre való tekintettel azért voltak nehéz helyzetek, lemondott koncertek és aggodalmak, de összességében sikeres esztendőnek mondhatjuk a 2021-et. Eddig is a srácokkal legjobb barátok voltunk, de a sok idő, amit tavaly együtt töltöttünk, talán még nagyobb egységet alakított ki bennünk, jobban figyelünk az emberi oldalunkra is. Ha csak visszatekintünk: voltunk a DAL műsorában, ahol a döntőig meneteltünk a közönség szavazataival, felejthetetlen koncertélményekben volt részünk, többek között a Campus Fesztiválon, a Metal Factory fesztiválon, vagy éppen az A38 Hajón. A szokásos közös nyaralás sem maradt ki Berekfürdőn, ezalatt folyamatosan dolgoztunk az új dalainkon, így jelenhetett meg az év végén, december 23-án a harmadik nagylemezünk, a Szörnyeteg.

Milyen koncepció mentén alakult ki az új korong? Mennyit dolgoztak rajta?

– Nem volt elsődleges terv, hogy 2021-ben lemezt adjunk ki, de mivel rendezvények nem voltak az év első felében, nem szerettünk volna leállni, aztán hetekig próbálni, hogy újra "edzésben" legyünk, inkább leültünk a kis laboratóriumunkban, és elkezdtük írni az új nótákat. Amikor pedig ismét lehetett koncertezni és éppen voltak szabad hétvégéink is, akkor rögzítettük a tételeket a gyulai No Silence Studioban, Simon István „Simi” kezei alatt, akivel az összes Mudfield anyagot rögzítettük. Gyakorlatilag egy év kemény melója volt az anyag, úgy, hogy polgári munkát is végzünk a zenekar mellett, de megérte.

Miben más ez az album, mint az előzőek? Az első lemez óta miben változott meg a csapat?

– Úgy éreztük a finishben, hogy ez a lemez az eddigi munkásságunk legkomolyabb hangvételű anyaga, felnőttünk és velünk együtt felnőtt lett a zenekar is. Mindeközben ugyanazok a pofonegyszerű, sárréti srácok vagyunk, mint amikor annak idején elkezdtük ezt az egészet. Szerettünk volna kipróbálni új dolgokat, zeneileg talán egy kicsit erősebb, metálosabb lett az eddigiekhez képest az album, de gondolatiságban és a szövegekben ugyanaz a helyzet, mint eddig, őszinték vagyunk és sallangoktól mentesek. Az új dalok a hétköznapi ember hétköznapjairól szólnak, amik nem mindig hétköznapiak.

Hogyan fogadták a rajongók az új anyagot?

– Frenetikusan, minden túlzás nélkül. Hihetetlen közönségünk van, akik a december 23-i megjelenés ellenére sem ódzkodtak attól, hogy megvásárolják a lemezt és ezzel támogassanak minket. A Szív és a Nincsen Szerencsém című dalokat és a hozzájuk készült klipeket már feltöltöttük korábban, ismerték őket, így amint szivárogtak ki az új dalok, folyamatosan jöttek a visszajelzések a közösségi oldalakon, úgy vettem észre, hogy nem csalódtak bennünk. Január 8-án volt az első koncertünk Budapesten a P.Mobil társaságában, ahol a tizenévesek együtt énekelték a dalokat torkuk szakadtából a hatvanas korosztállyal. Őrületes volt, pedig ez még csak a jéghegy teteje.

Milyen tervekkel vág/vágott bele a zenekar 2022-be?

– Szeretnénk az albumot megturnéztatni, lassan összeállnak a koncertdátumok és helyszínek, amiket egyből közzé is teszünk majd az oldalainkon. Ha minden csillag úgy áll, akkor több nagyobb fesztiválon is játszhatunk majd a nyár folyamán, amire már régóta vágyunk, – reméljük a járványhelyzet engedi majd ezeket a terveinket valóra váltani. Szeretnénk egy új videoklipet forgatni még a következő hetekben, illetve egy olyan műsort és látványt akarunk összerakni a bulijainkhoz, hogy minden kedves ember elfelejtse arra a másfél órára azt, hogy éppen mi történik a világon vagy otthon. Nyomjuk tovább ezt a káros szenvedélyt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!