Sakk-matt

2024.04.21. 17:01

Ellentétes információk láttak napvilágot Rapport Richárd állampolgárságával kapcsolatban

A sakkozóról pénteken az a hír jelent meg, hogy megkapta a román állampolgárságot, azonban a nagymester tagadja, hogy valóban így történt volna.

MW

A Romániát képviselő Rapport Richárd a Grand Chess Tour nemzetközi sakktornasorozat romániai viadala alatt tartott sajtóértekezleten Bukarestben 2023. május 11-én

Forrás: MTI/EPA

Fotó: Robert Ghement

Rapport Richárd 2022 tavaszán döntött úgy, hogy a továbbiakban inkább román színekben versenyez. A Magyar Hang pénteken egy, a román kormány honlapján megjelent határozatot közölt, amely szerint a sakknagymester és felesége, Rapport Jována idén márciusban a román állampolgárságot is megkapta. Ám a Telex elérte Rapportot, aki azonban tagadta, hogy ez történt volna – írja a Magyar Nemzet a cikkében.

„Reggel rengeteg üzenetet kaptam, folyamatosan küldték el nekem a cikkeket. Ezzel kapcsolatban azt szeretném mondani, hogy nem igaz. Ahogy több más sakkozónak, nekem is felajánlották ezt a lehetőséget, de visszautasítottuk. Nem ismerem a sajtó működését, hogy miért írta meg tényként, de a lényeg az, hogy nem igaz, nem tettem állampolgári esküt” – idézi a sakkozót a portál, hozzátéve, hogy a bemutatott dokumentumról Marcel Ciolacu román miniszterelnök aláírása és a pecsét is hiányzik. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában