Párizs 2024

2024.03.10. 23:30

A tekvondós Márton Viviana és Józsa Levente is olimpiai kvótás

A 67 kilogrammban szereplő Márton Viviana és a 68 kg-os súlycsoportban érdekelt Józsa Levente egyformán párizsi kvótát szerzett vasárnap a tekvondósok szófiai olimpiai kvalifikációs tornáján.

MW

A 67 kilogrammban szereplő Márton Viviana olimpiai kvótát nyert Szófiában

Forrás: MTI

Fotó: Hegedüs Róbert

A Madridban élő Márton Viviana, aki egy hónapja igazolt át spanyol klubjából az UTE-ba, vasárnap, a bulgáriai selejtezős torna zárónapján a 67 kilogrammosok küzdelmi kategóriájában előbb montenegrói riválist győzött le két menetben, majd – már a legjobb nyolc között – 2-0-ra nyert lett ellenfelével szemben. 

Az elődöntő – amelynek tétje már a párizsi olimpiai indulás volt – ugyancsak a 18 éves magyar tekvondós sikerét hozta: a tavalyi junior Európa-bajnok a holland Amy Minket verte úgy, hogy az első és a második kétperces küzdelemben is egyértelműen jobb volt.

Úgy keltem fel, hogy mindent bele fogok adni. Tegnap a testvérem majdnem megszerezte a kvótát, de végül nem sikerült neki, ezért elhatároztam, hogy ma miatta fogok nyerni

– mondta a hazai szövetség Facebook-oldalán Márton Viviana, majd hozzátette, nagyon koncentráltan próbált versenyezni, de az igazi felkészülés még csak most kezdődik, mivel pályafutása legnagyobb pillanatára készül Párizsban.

A vasárnap magyar férfi szereplője, Józsa Levente a 68 kilósok 23 fős mezőnyben kezdte meg a csatározást. A TFSE 21 éves versenyzője, aki pár éve volt már felnőtt Európa-bajnoki bronzérmes, tavaly pedig megnyerte a Grand Prix-döntőt, moldovai, majd dán vetélytárs legyőzésével jutott be az elődöntőbe. Ott az izraeli Nimrod Krivishkiy próbálta megállítani, de hiába: Józsa mindkét menetet (13-2-re és 17-6-ra) hatalmas fölénnyel nyerte, ráadásul ellenfelére a második két percben számolni is kellett.

JÓZSA Levente
Józsa Levente párizsi kvótát szerzett vasárnap a tekvondósok szófiai olimpiai kvalifikációs tornáján
Fotó: Hegedüs Róbert / Forrás: MTI

Úgy érkeztem ide, hogy elvégeztem a kemény munkát, és a verseny már csak a hab volt a tortán. Száz százalékot beletettem ahhoz, hogy elérjem a célom és még mindig alig tudom elhinni, hogy ott leszek a párizsi olimpián, ez tényleg hihetetlen

– mondta közvetlenül az elődöntő után Józsa Levente, majd hozzátette, hogy igazán élvezte a vasárnapi versenyt és mostantól az ötkarikás játékokra koncentrál.

Egy nappal korábban Márton Viviana ikertestvére, Luana is megpróbálkozott a párizsi kvótaszerzéssel, neki azonban nem jött össze a bravúr. A múlt évi felnőtt világbajnok magyar tekvondós Szófiában az 57 kg-ban egy meccset nyert, a legjobb nyolc között viszont megállította őt a menekült csapat színeiben induló iráni ellenfele, a 2016-os olimpiai bronzérmes Kimia Alizadeh Zenozi, aki 1-1 után a döntő, harmadik menetben ha szoros csatában is, de felülkerekedett Márton Luanán.

A selejtezőtornával lett teljes az olimpián augusztus 7-től 10-ig rendezendő tekvondóversenyek mezőnye. A tokiói játékokon ötödik, világ- és Európa-bajnok Salim Omar a tavalyi világranglistáról biztosította részvételét Párizsban, ahol három magyar szerepel.

„Történelmet írtunk ezzel a három kvótával, korábban csak egy-egy versenyzőnk jutott ki az olimpiára, ráadásul most először van női indulónk is Márton Vivianának köszönhetően” – mondta el a névrokon Márton Zsolt Krisztián, a hazai szövetség elnöke a bolgár fővárosból az MTI-nek. Hozzátette, hogy az európai szövetség vezetői is gratuláltak, elismeréssel szólva arról, hogy Magyarország ennyire erős csapattal érkezett Szófiába.

„Jómagam reménykedtem a három kvótában, amennyit amúgy negyven-ötven, meg nyolcvanmilliós országok szereznek, nem olyanok, mint mi, a tízmilliós Magyarország” – jegyezte meg a sportvezető.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában