Koncert

2022.08.21. 10:00

A Határon Túli Magyar Zenészek Szimfonikus Zenekara is fellép az OrgonaPont sorozatban

Budapesten, Szegeden és Szatmárnémetiben is meghallgathatjuk a Purcell Kórussal közös produkciójukat.

A Határon Túli Magyar Zenészek Szimfónikus Zenekara Pécsett

Forrás: hatarontulizenekar.hu

Augusztus 25-én Budapesten, 26-án Szegeden, 27-én pedig Szatmárnémetiben adja elő a Határon Túli Magyar Zenészek Szimfonikus Zenekara és a Purcell Kórus, Vashegyi György vezényletével, Mendelssohn-Bartholdy műveit - közölte a szervező Filharmónia Magyarország.

A koncertek az Orgonák éjszakájával augusztus 6-án elindult OrgonaPont sorozatba illeszkednek.

Az esteken közreműködik Keszei Borbála szoprán, Balogh Eszter alt, Komáromi Márton tenor és Borka Ákos bariton.

 

A szimfonikus zenekar célja, hogy erkölcsi támogatást nyújtson a legkiválóbb határon túli magyar zenészeknek, és erősítse az anyaországi és külhoni magyarok nemzeti összetartozásának érzését, egyúttal kifejezze a határon túli magyar muzsikusok elismertségének és megbecsülésének szükségességét.

 

A kezdeményezés Vashegyi György karmester nevéhez fűződik.

A Purcell Kórust szintén Vashegyi György alapította 1990-ben  a Dido and Aeneas című opera koncertszerű előadására, 1991-ben létrehozta az Orfeo Zenekart is, nevüket Monteverdi L'Orfeójának első teljes hazai előadása után vették fel. A két együttes tagjai mára Magyarország kiemelkedő régizenei specialistáivá váltak.

További információkat itt olvashat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!