Kézfogás

2021.06.05. 10:00

Így énekelte a nemzeti összetartozás dalát a Szent Korona mellől Szarka Tamás

Immár harmadik alkalommal hívta közös éneklésre a nemzeti összetartozás napján a világ magyarjait a Kossuth-díjas énekes, zenész, zeneszerző.

Budapest, 2019. március 24. Szarka Tamás a Ghymes együttes koncertjén a Budapest Kongresszusi Központban 2019. március 24-én. MTI/Mohai Balázs

Forrás: MTI

Fotó: Mohai Balázs

Szarka Tamás pénteken 11 órakor az Országházban, a Szent Koronánál énekelte a Kézfogás című dalt, a művész közösségi oldalán közvetített kezdeményezéshez több tucat iskola több száz diákja csatlakozott szerte a Kárpát-medencéből és a nagyvilágból. Az élő közvetítésben az előadón kívül közreműködött a budapesti Hunyadi János Ének-zenei, Nyelvi Általános Iskola 4. a osztályának kórusa is.

Az első ilyen közös éneklésre több mint hétezer gyermek részvételével először 2019-ben került sor a budapesti Kossuth Lajos téren, a parlament előtt, amellyel egy időben a határainkon innen és túl több száz településen szólt a nemzeti összetartozás himnusza. A hagyományteremtő szándékkal indított rendezvényről 2019-ben és 2020-ban is összefoglaló kisfilm készült.

A kezdeményezésről további információ ide kattintva érhető el.

Borítókép: Szarka Tamás egy korábbi koncertjén

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!