Kapcsolatok

2024.03.25. 14:53

Szijjártó Péter: április 1-jével indul a török-magyar földgázszállítás

Történelmi nap közeleg a magyar-török energetikai együttműködésben április elsején, ugyanis megkezdődik a földgáz szállítása Törökországból Magyarországra - közölte a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a Facebook-oldalán.

MW

Forrás: Facebook / Szijjártó Péter közösségi oldala

Szijjártó Péter kiemelte, a szerződés értelmében a következő hónapokban 275 millió köbméter földgáz érkezik, ezzel néhány napon belül Magyarország lesz az első olyan, Törökországgal nem szomszédos ország, ahova Törökország földgázt exportál. 

Törökország eddig is fontos szerepet játszott a magyar energiaellátás biztonságban, de ezidáig csak tranzitútvonalként, mostantól azonban már forrásországként is

 - emlékeztetett a miniszter. 

"Szorosabbra fűzzük az együttműködésünket a nukleáris energia területén is, hiszen a hamarosan működésbe lépő új törökországi atomerőmű az új paksi erőművel azonos technológiával épül. Így a török építkezés során nyújtott tapasztalatok is a segítségünkre lesznek. Egyúttal pedig török szakértők segítik majd magyar kollégáikat a hosszú gyártási idejű eszközök műszaki ellenőrzésében is" - fogalmazott Szijjártó Péter közösségi oldalán.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában