Óriási bejelentés

2023.11.28. 09:52

Ingyenessé tenné a 14 éven aluliaknak a tömegközlekedést Lázár János

A miniszter számításai szerint az ország- és vármegyebérleteknek köszönhetően ötven-százezer új utas jelent meg a buszokon, vonatokon.

MW

Lázár János építési és közlekedési miniszter

Forrás: Facebook/Lázár János oldala

Teljes egészében ingyenessé tennék Magyarországon a 14 év alattiak utazását tömegközlekedéssel – ezt is bejelentette Lázár János hétfő este egy klubrendezvényen – írja a Világgazdaság.

A tárcavezető a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) Nagyvállalati Klubjában tartott majdnem kétórás beszédet mintegy félszáz budapesti vállalat menedzsere és vezetője előtt.

Lázár János arra nem tért ki, hogy a 14 éven aluliak ingyenes tömegközlekedése kapcsán megszületett-e már a kormánydöntés, a szövegkörnyezetből inkább úgy tűnt, hogy ez egy reális, komolyan vehető szándék. Értelemszerűen dátumot sem említett a lépés bevezetésére. Akkor említette meg a tervet, amikor a közlekedés területéről számolt be a jelenlévőknek. Azt mondta, hogy az ország- és vármegyebérletek megjelenésével soha annyian nem használták a MÁV és a Volán hálózatát, mint 2023-ban.

Az építési és közlekedési miniszter szerint ez fontos érv, amikor több pénzt kér a kormányzattól a közösségi közlekedésnek.

A teljes cikkért kattintson.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában