járványhatás

2020.12.03. 11:24

Jelentősen csökkent az import használtautók forgalomba kerülése

A határok szeptemberi lezárása jelentősen megnehezítette a magánimportot.

Az idén novemberben 10 197 import használt személyautó került forgalomba Magyarországon, ami októberhez képest 10, tavaly novemberhez viszonyítva pedig 21 százalékos visszaesést jelent – közölte a JóAutók.hu használtautó hirdetéssel foglalkozó portál csütörtökön az MTI-vel a DataHouse adatai alapján.

Halász Bertalan, a JóAutók.hu vezérigazgatója a közleményben elmondta, a határok szeptemberi lezárása jelentősen megnehezítette a magánimportot, ez az egyik oka annak, hogy már második hónapja számottevően kevesebb használt személygépkocsit regisztrálnak. További akadályt jelent, hogy a külföldről behozott használt autók első műszaki vizsgáztatását végző vizsgabázisok szűkös kapacitása miatt jelentős, egy hónapot is meghaladó várakozási idő alakult ki a Magyar Gépjármű-kereskedők Országos Egyesületének adatai szerint.

A közleményben kiemelték, hogy az eladott új autók mennyisége második hónapja meghaladja a behozott használt autókét. Ha ez a trend decemberben is fennmarad, év végére minimálisra szűkülhet, vagy akár el is tűnhet az eltérés a hazai autópark két fő forrását jelentő szegmensének összesített fogalmában.

A használtautó-import mértéke az idei év első tizenegy hónapjában összesen 120 461 darab volt, 17 százalékkal kevesebb az előző év hasonló időszakában regisztrált 145 194-es mennyiségnél. Ugyanebben az időszakban az újautó-eladások száma 115 317 volt, ami közel 19 százalékkal marad el az egy évvel korábbi 141 767-es értéktől.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában