Megvan az ára

2019.07.15. 17:58

Több ezer forintba kerülnek az orvosi igazolások

Természetes, hogy ha az ember elmegy a háziorvoshoz, anélkül látja el és ír fel neki gyógyszert, hogy fizetnie kellene érte. Akad viszont néhány körzeti orvosi szolgáltatás, amiért pénzt kér a doktor, ráadásul teljesen jogosan.

A háziorvosi szolgálat a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő által meghatározott egészségügyi alapellátás része, amit a körzeti orvoshoz bejelent­kezett körzeti lakók és más, általa elfogadott biztosítottak, valamint sürgős esetben az orvoshoz forduló betegek vehetnek igénybe a társadalombiztosítás keretében.

Néhány szolgáltatás azonban nem tartozik az OEP által finanszírozott kategóriába, így emiatt nemcsak azért van szükség a pénztárcára, hogy a tajkártyát elővegyük belőle, hanem bizony a pénz miatt is – olvasható a Bors cikkében.

Az oltóanyag áránál nem lehet több

A nem kötelező védőoltások be­adása sem ingyenes. Itt azonban nemcsak a beadásról van szó, hanem az oltással kapcsolatos tájékoztatásról is. – El kell mondanunk a betegnek, hogy mire figyeljen, milyen szö­vődményekre számíthat, és mindezt adminisztrálni is kell. En­nek az összege nem ha­ladhatja meg az oltóanyag árát – fejtette ki a körzeti orvos a Borsnak, hozzátéve, alapvetően ez

a gyakorlatban úgy működik, hogy a doktor felírja az oltóanyagot receptre, amit a patikában kivált a páciens, majd visszamegy az orvoshoz, hogy az beadja neki és felvilágosítsa a mellékhatásokról.

Ez általában 2000 forintba kerül, de előfordul, hogy az orvos úgy dönt, nem kér érte pénzt.

A jogsis papírok nincsenek ingyen

A leggyakoribb fizetős szolgáltatás a háziorvosnál a jogosítványhoz és annak meghosszabbításához szükséges alkalmassági vizsgálat – mesélte el a Borsnak Komáromi Zoltán háziorvos. – Ennek hatósági szabott ára van, meg van határozva, hogy hány éves kortól milyen hosszú ideig lehet ezt megadni. Ennek az ára lehet 1700, 2500, 4800 és 7200 forint is – magyarázta el a doktor a Borsnak.

Gépjárműnél például 50 év alatt első fokon ez 7200 forint, 60 év alatt 4800 forint. Hasonló kategóriába tartozik a kishajó-vezetői engedélyhez szük­séges orvosi papír és a nem hivatásszerűen használt lőfegyverek tartásához szükséges dokumentumok.

EZEKÉRT IS FIZETNI KELL:

- hivatásos sportolók sportegészségügyi vizsgálata

- repülő-egészségügyi alkalmassági vizsgálat

- foglalkoztathatóság szakvéleményezése

- egyes esetekben a járványügyi érdekből nem kötelező védőoltással történő immunizálás

Maratonhoz, úszáshoz is kellhet igazolás

Ha valaki benevez a Balaton-átúszásra, vagy le akarja futni a maratont, sok esetben a szervezők orvosi igazolást kérnek, hogy biztosak legyenek benne, a versenyzőknek nincs olyan betegségük, ami miatt nem indulhatnak. – Ezekért az igazolásokért három- és ötezer forint közötti összeget szoktunk elkérni. Ugyanebbe a kategóriába tartozik a közfoglalkoztatottak munkaképességének az igazolása. Ennek a megszabott hatósági ára körülbelül 3100 forint – mesélte el a Borsnak Komáromi Zoltán.

Pénzt lehet kérni emellett az összes olyan igazolásért, ami arra vonatkozik, hogy igazolják a háziorvosok, hogy a gyerek mehet táborba, valamint olyan esetben is, ha a szülő ragaszkodik hozzá, hogy orvosi papír igazolja a speciális étkezést a gyereknek, vagy azt, hogy milyen gyógyszert kell nekik beadni.

Hogy ez mennyibe kerül, azt az orvos maga dönti el.

A biztosítónak megy a számla

A nagy életbiztosítások előtt sok biztosító szokott kérni orvosi igazolást a biztosítást kötő személy egészségügyi állapotáról. – A páciens ilyenkor sarokba van szorítva, hiszen ha én nem állítom ki a dokumentumot, ak­kor nem biztos, hogy megkapja az életbiztosítást. Ebben az esetben én nem a beteggel fizettetem ki az összeget, hanem a biztosítósnak számlázom ki. Nem is szokott ebből probléma lenni – fejtette ki a doktor a Borsnak.

Háromezerért látlelet

A látlelet is térítésköteles, há­romezer forint körüli áron mo­zog, vagyis ha valakit esetleg megvernek az utcán és besétál a háziorvoshoz, fizetnie kell. – Előfordult már, hogy az illetőnél nem volt pénz. Javasoltam neki, hogy másnap jöjjön be, de a legtöbb esetben nem jöttek érte – mesélte a háziorvos.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában