Közélet

2007.03.22. 13:15

Hét és fél év börtön a gyomaendrődi rablóknak

Ítélet született annak a két férfinak az ügyében, akik még 2006 júliusában raboltak ki egy idős bácsit Gyomaendrődön. Nem jogerősen az egyik férfit visszaesőként 4 év 8 hónapra, míg a másik vádlottat 2 év 10 hónapra ítélte a bíróság.

BEOL

A házban egyedül lakó férfi 15-én késő este arra ébredt, hogy zaj van a konyhájában.
A szobából kifelé indult, de két ismeretlen útját állta. Visszatolták a szobába, a karját hátracsavarták, és azzal fenyegették, hogy megkötözik. Eközben pénzt és takarékkönyvet követeltek a tőle, és nem engedték ki a szobából. Átkutatták a lakását. Először az asztalon lévő pénztárcájából vettek ki 17 ezer forintot.
Ezt követően a férfi a fenyegetés és a bántalmazás hatására elárulta, hogy a padláson tartja a betétkönyveit. Ezeket aztán a rablók meg is találták egy üres zsírosbödönben.
A két darab, összesen több mint 2 millió forint értékű betétkönyvet elvitték. Mikor a házból elmenekültek, a ház ajtaját kívülről bezárták, hogy a férfi ne tudjon kimenni onnan.
A rendőrök a rablás bejelentését követően nem sokkal elfogták az egyik férfit, majd a másik – először tanúként kihallgatott – társa is gyanúsított lett. Mindkét gyomaendrődi férfit rablással és magánlaksértéssel gyanúsították, őrizetbe vették, majd a páros mindkét tagja előzetes letartóztatásba került.
A Szarvasi Városi Bíróság a napokban több tárgyalást követően az egyik férfit visszaesőként 4 év 8 hónap, míg a másik vádlottat 2 év 10 hónap szabadságvesztésre ítélte.
Az elítéltek az ítélet ellen fellebbeztek, így az nem jogerős.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!