Közélet

2015.10.10. 17:01

40 aranykoronás ünnep Pusztaföldváron

A tiszaföldvári Erdős Hanna olimpiai és világbajnok mestercukrász kiállításának a könyvtári megnyitójával vette kezdetét az idei 40 aranykoronás ünnep, vagyis a pusztaföldvári falunap pénteken.

cs. i.

Hanna a kiállításra elhozta többek között a magyar királyi koronát, az országalmát, kalocsai terítőt – természetesen cukorból. Rövid filmvetítéssel bemutatta a jelenlévő érdeklődőknek, hogy készül egy-egy cukorcsoda, milyen egy cukrász világbajnokság.

Majd komédiáztak a földváriak a művelődési ház nagytermében, ahol Egy csók és más semmi- zenés, kétfelvonásos komédiáját mutatta be a Csongrádi Színtársulat. A sportpályán felállított színpadon pedig zenés esti program keretében fellépett az Örökség zenekar is.

Dr. Baranyi István polgármester szombaton, a falufutás és a kondérok alatti tűzgyújtás után kihirdette, hogy 2015-ben Pusztaföldváron kik élnek legrégebben házasságban, kik születtek legrégebben, kiket illet a legjobb tanuló és legjobb sportoló elismerés.

Legidősebb hölgy: Miszlai Lajos Lászlóné (Takács Mária), aki 1922-ben született. Legidősebb férfi: Bocsán János, ő is 1922-ben született. Legrégebben házasságban él Bene József és Bene Józsefné (Takács Ilona), házasságkötés időpontja: 1954.október 23. A legjobb tanulónak, Tóth Csabának, a legjobb sportolónak, Dajka Péternek is oklevél volt a jutalma. Volt gazdaasszonyoknak hirdetett verseny, főzőverseny és sok közönségprogram.

A falufutás és a versenyek eredményei:

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!