Közélet

2014.10.28. 18:07

A kisgyermekesekre gondoltak a fejlesztéssel

Főként a kisgyermekes szülők ügyintézésének megkönnyítése volt a célja annak a pályázatnak, mely a békéscsabai önkormányzat polgármesteri hivatalában valósult meg.

M. P. M.

A projekt keddi zárórendezvényén dr. Kiss Gyula aljegyző elmondta, a város a pályázathoz, mely 2013 márciusa és 2014 októbere között valósult meg, partnerként a Civil Szervezetek Szövetségét választotta. Az elnyert támogatás összege majd’ 38 millió forint volt.

A forrásból egyebek között megújult az ügyfélváró, korszerű gyermekvárót és pelenkázó helyiséget alakítottak ki a hivatalban. Az udvaron lévő kerékpártárolót szintén kibővítették és lefedték.
— A lakossági igényeknek megfelelve hétfőnként este 8-ig intézhetik ügyeiket a csabaiak, és ez a projekt lezárulta után is így marad — emlékeztetett dr. Kiss Gyula.

Kissné Zsigovits Erzsébet, a Civil Szervezetek Szövetségének képviseletében arról szólt, hogy 250 órás képzés keretében házi időszakos gyermekgondozó tanfolyamot tartottak, harmincan pedig álláskereső tréningen vehetett részt. A projekt keretében 330 órányi ingyenes családterápiás, jogi, vállalkozói és pszichológiai tanácsadást nyújtottak, valamint 15 előadást szerveztek.


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!